
Változatlan erőviszonyok – Tárki
A TÁRKI júniusi pártpreferencia-vizsgálata a korábbi helyzet változatlanságát mutatja. Májushoz képest egyetlen párt sem tudott számottevő mértékben erősödni, nem is gyengültek érdemben, így továbbra is a Fidesz-KDNP fölényét és a hozzá képest legfeljebb alig harmadannyi szavazót vonzó ellenzéki pártok nagy lemaradását regisztrálhatjuk.
Összefoglaló
- A TÁRKI rendszeres havi közvélemény-kutatása júniusban a szokásos parlamenti választási helyzetre kérdezett rá. Ez alapján a kormánypártok dominanciája hosszú ideje megkérdőjelezhetetlen, a többi párt továbbra se valós kihívója a Fidesz-KDNP-nek a támogatottság alapján. Az MSZP és a Jobbik továbbra is azonos erőt képvisel, azaz lényegében ugyanannyi szavazót vonzanak, ugyanakkor a három baloldali párt, az MSZP, a DK és az Együtt-PM szimpatizánsai együttesen közel kétszeresét teszik ki a Jobbik táborának.
- A pártok támogatottságának pontos eredményei alapján egyetlen esetben sem találunk szignifikáns, azaz hibahatáron kívüli, valódi változást mutató eltérést az előző hónaphoz képest. A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP-re a májusi 33% után júniusban a választópolgárok 34%-a szavazna, az MSZP és a Jobbik pedig 10% után 9%-on áll, azaz kormánypártok továbbra is több mint háromszor annyi választót vonzanak, mint a két nagyobb ellenzéki párt egyenként. A kisebb pártok helyzete is hasonló, hiszen támogatottságuk 1 százalékpontos változásai statisztikai értelemben változatlanságot jelentenek, így júniusban a Demokratikus Koalíció 4%-ot, az LMP és az Együtt-PM pedig 2-2%-ot kapna a teljes népességre vetítve. A bizonytalan és titkolózó szavazók aránya májusban és júniusban egyaránt 39% volt.
- A pártválasztók körében sem történt érdemi elmozdulás májusról júniusra egyetlen parlamenti párt esetében sem: a Fidesz-KDNP 54% után 56%-on, az MSZP 17%-ot követően 16%-on, a Jobbik pedig 17%-os május után 15%-on áll ebben a hónapban. A kisebb pártok szimpatizánsainak aránya is legfeljebb 2 százalékpontos elmozdulást, azaz változatlanságot mutat: a DK eredménye májusban 4%, júniusban 6% volt, az Együtt-PM 2% után 4%-on, az LMP pedig mindkét hónapban 4%-on áll.
teljes népesség | változás az előző méréshez képest | választási eredményhez legközelebb eső mérés* | változás az előző méréshez képest | |
---|---|---|---|---|
Fidesz-KDNP | 34% | + 1 % | 56% | + 2 % |
MSZP | 9% | – 1 % | 16% | – 1 % |
DK | 4% | + 1 % | 6% | + 2 % |
Együtt-PM | 2% | + 1 % | 4% | + 2 % |
LMP | 2% | – 1 % | 4% | +/- 0 % |
Jobbik | 9% | – 1 % | 15% | – 2 % |
egyéb / bizonytalan / rejtőzködő / nem szavazó | 39% | +/- 0 % | 1% | +/- 0 % |
* Ipsos: biztos szavazó, pártválasztó; Medián: választani tudó biztos szavazó; Nézőpont: aktív szavazók potenciális pártpreferenciája; Századvég: biztos szavazók; Tárki: pártválasztó
Adatfelvétel ideje: 2014. június 11-17.
Adatfelvétel módja: CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú
Mintanagyság: 1000 fő
Mintavételi hiba: +/- 3,2 százalék
in Tárki