Pártpreferenciák 2016 január – Továbbra is őrzi előnyét a Fidesz-KDNP, az ellenzéki táboron belüli viszonyok viszont képlékenyek

Januárban két napon belül három közvélemény-kutató cég is közölte kutatási eredményeit. A Nézőpont Intézet, a Századvég és a Tárki szerint is tetemesnek mondható a kormánypártok előnye a pártversenyben. A Jobbik a tavaly év végén meginduló mélyrepülésének köszönhetően már nem a kormánypárt kihívója címért küzd, hanem a legerősebb ellenzéki párt pozíciójáért.

Read More

2015 decemberi kutatási eredmények – Nézőpont Intézet

A pártverseny szempontjából a Fidesz-KDNP az év nyertese, a Nézőpont Intézet havi közvélemény-kutatásai alapján a kormánypártok az év elei mélypont (26 százalék) után év végére 8 százalékpontot tudtak erősödni.A Jobbik mindössze halványuló részsikereket mutatott fel idén. A tapolcai győzelem utáni közel 20 százalékos támogatottság után év végére 10 százalékra zsugorodott a Jobbik-tábor. Az októberi és novemberi gyengülés után ez már a néppártosodás végső kudarcát mutatja.

Read More

Pártpreferenciák 2015 november – Jobban áll a Fidesz-KDNP, mint amilyen eredményt a 2014-es országgyűlési választásokon elért

Novemberben két közvélemény-kutató cég publikálta eredményeit. A Nézőpont Intézet és a Medián eredményei szerint is toronymagasan vezeti a Fidesz-KDNP a pártok versenyét. Mindkét mérés esetében az tapasztalható, hogy a teljes népesség egyharmada szimpatizál a kormánypártokkal. Szintén egybecseng a kutatások eredményeiben az, hogy a prognosztizált választási eredményhez legközelebb eső szavazói bázisokon 50% körül van most a Fidesz-KDNP tábora, tehát jelenleg jobb eredményt érne el, mint a 2014-es választásokon.

Read More

2015 novemberi kutatási eredmények – Nézőpont Intézet

Szeptemberhez képest harmadával kevesebben szimpatizálnak a Jobbikkal – derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz megbízásából, 2015. november 14-19. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés arra is rámutat, hogy a magyarok kétharmada elégedetlen a baloldal munkájával. Az MSZP számára különösen rossz ómen, hogy közvetlenül a párt kongresszusa előtt a baloldaliak egyharmada még mindig Gyurcsány Ferencet tartja a baloldal vezetőjének, Tóbiás Józsefet csupán 4 százalékuk.

Read More

2015 októberi kutatási eredmények – Nézőpont Intézet

Áprilisban a teljes népesség 28 százaléka választotta volna miniszterelnöknek Orbán Viktort, októberre viszont másfélszer többen, a megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott így – derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz megbízásából, 2015. október 17-21. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatásából. A kormányfő támogatottsága az októberben változatlanul 34 százalékon álló kormánypárti táborénál is magasabb. Orbán Viktor támogatottságának erősödése a bevándorlás-ügyben kialakult tartós nemzeti egységnek, valamint annak köszönhető, hogy továbbra sincs ellenfele a pártvezetők között.

Read More

2015 szeptemberi kutatási eredmények – Nézőpont Intézet

A bevándorlás-ügyben kialakult nemzeti egység hatására szeptember végére 5 százalékponttal 34 százalékra erősödött a kormánypárti tábor a teljes népesség körében. A Fidesz-KDNP tábora tavaly szeptemberben, a tervezett internetadó bejelentése előtt volt legutóbb ilyen erős – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Read More
1 / 6 oldal12345...Utolsó »