Nem történt drámai változás a pártok erőviszonyaiban, bár kisebb elmozdulások kiolvashatók – derült ki a Medián januári felméréséből.
Novemberben két közvélemény-kutató cég publikálta eredményeit. A Nézőpont Intézet és a Medián eredményei szerint is toronymagasan vezeti a Fidesz-KDNP a pártok versenyét. Mindkét mérés esetében az tapasztalható, hogy a teljes népesség egyharmada szimpatizál a kormánypártokkal. Szintén egybecseng a kutatások eredményeiben az, hogy a prognosztizált választási eredményhez legközelebb eső szavazói bázisokon 50% körül van most a Fidesz-KDNP tábora, tehát jelenleg jobb eredményt érne el, mint a 2014-es választásokon.
A biztos szavazók több mint fele voksolna most a Fideszre. Ekkora fölénnyel közel a ciklus derekához még egy kormánypárt sem vezetett.
Szeptemberben négy közvélemény-kutató cég is publikálta eredményeit. A Medián, a Nézőpont Intézet, a Századvég és az Ipsos eredményei szerint a Fidesz-KDNP továbbra is biztosan vezet a pártok versenyében, sőt előnye egyre nő az őt követőkkel szemben.
A Medián 2015 szeptemberében végzett felmérése azt mutatja, hogy a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP tábora nőtt, 32 százalékos, előnye közel 20 százalékpontos a Jobbikkal szemben. Azonos bázison a Jobbik 13, az MSZP 11, a DK 4, az LMP 2 százalékos táborral bírnak. Az Együtt 2, a Liberálisok 1 százalékos támogatottsággal rendelkeznek.
Május végén, illetve június elején három közvélemény-kutató cég is publikálta eredményeit. A Medián, a Nézőpont Intézet és az Ipsos eredményei szerint a Fidesz-KDNP továbbra is biztosan vezet a pártok versenyében.
A Medián 2015 májusában végzett felmérése azt mutatja, hogy a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP tábora nőtt, 28 százalékos, előnye közel 10 százalékpontos a Jobbikkal szemben. Azonos bázison a Jobbik 16, az MSZP 8, a DK 5, az LMP 4 százalékos táborral bírnak. Az Együtt 2, a PM és a Munkáspárt 1-1 százalékos támogatottsággal rendelkeznek.
A Medián 2015 márciusában végzett felmérése azt mutatja, hogy a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP tábora 24 százalékos, előnye közel 10 százalékpontos a Jobbikkal szemben. Azonos bázison a Jobbik 15, az MSZP 11, a DK 6, az LMP 4 százalékos táborral bírnak. Az Együtt, a PM és a Liberálisok 1-1 százalékos támogatottsággal rendelkeznek.