Stabil Fidesz-előny – Medián

stabil fidesz elony medianA parlamenti ülésszak utolsó hetei nem hoztak számottevő változást a pártok népszerűségében. A Fidesz teljes népességben mért támogatottsága – több mint másfél év után – ismét elérte a 30 százalékot, miközben más pártok nem tudták növelni a szavazóbázisukat.

A választópolgárok 35 százaléka nem támogat egyetlen pártot sem, és a májusban mért 50 százalékról ismét 45 százalékra süllyedt a „biztos” szavazók aránya. A választani tudó „biztos” szavazók körében továbbra is meghatározó a Fidesz fölénye: a kormánypárt jelenleg a szavazatok 46 százalékára számíthatna.

A választások közeledtével a közhangulat is fokozatosan javul: egy év alatt 18-ról 30 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy érzik, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok. A kormány munkájának megítélése immár kilenc hónapja javuló tendenciát mutat, és két év után először haladja meg az egyharmadot azok aránya, akik elégedettek a kabinet teljesítményével (34 százalék). A javuló megítélés a miniszterelnök népszerűségében is megmutatkozik: két éve most a legmagasabb (39 százalék) azok aránya, akik Orbán Viktort szívesen látják „fontos politikai szerepben”.

Ugyanakkor a választók abszolút többsége (52 százalék) azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás következne be, míg 39 százalék örülne annak, ha maradna a mostani kormány. Azonban még a kormányváltásban bízó szavazók is erősen megosztottak abban a kérdésben, hogy ki lehetne egy ellenzéki összefogás vezetője: az ilyen válaszadók 40 százaléka Bajnai Gordont, 32 százaléka Mesterházy Attilát látja erre alkalmasabbnak. Mesterházy kedveltsége az utóbbi hónapokban számottevően javult, sőt, az MSZP-elnök népszerűsége az eddig a Medián által valaha mért legmagasabb szintre, 36 százalékra nőtt. Mesterházy ezzel a támogatottsággal a politikuslista harmadik helyére ugrott, míg Bajnai az ötödik helyen található 34 százalékos kedveltséggel.

A Medián politikusnépszerűségi listáján ezúttal is a 25 legismertebb vezető politikus található, de a kérdezőbiztosok másokról is véleményt kértek. Így szerepelt a kérdőívben néhány újabban alakult párt első embere. Bokros Lajosról a megkérdezettek 90 százaléka mondta, hogy ismeri, és 22 százalékuk látná szívesen „fontos politikai szerepben”. Fodor Gábor ismertsége 84 százalék, népszerűsége 24 százalék. A két utóbbi politikus egyikének pártja sem éri el az 1 százalékos támogatottságot.

Módszer
Adatfelvétel ideje 2013. július 5-9.
Adatfelvétel módja CAPI
Mintanagyság 1200
Mintavételi hiba 2,9 százalék
Bővebben
Eredeti cikk:
[title size=”3″]Stabil Fidesz-előny[/title]