Se nem hozott, se nem vitt – Medián

A közelgő választások érezhetően felpezsdítették a szavazóközönséget, a legutóbb ugyanis 2010 tavaszán volt olyan magas a választók aránya, mint most, amikor az emberek több mint háromnegyede (76 százalék) támogatja valamelyik pártot.

Összefoglaló

  • Szintén magasnak mondható azok 52 százalékos aránya, akik a Medián januári felmérése során azt mondák, hogy egy „közeljövőben” rendezendő választáson biztosan elmennének szavazni. Az immár végéhez közeledő választási ciklus nagy részére az emberek alacsony politikai aktivitása volt jellemző, ám mostanra mind a pártválasztók aránya, mind a részvételi hajlandóság magasabbra nőtt, mint amit a Medián az előző két parlamenti választási év januárjában mért.
  • A korábbi ciklusok alatt is megfigyelhető volt, hogy a választások közeledtével a közhangulat fokozatosan javul. Ez most sincs másként: az elmúlt egy év alatt közel kétszeresére, 22-ről 40 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy látják, az országban jó irányba mennek a dolgok. Mégis egy kicsivel többen vannak, akik kormányváltást szeretnének (45 százalék), mint ahányan a mostani kormány hatalmon maradását várják (43 százalék).
  • Eközben azonban a Fidesz továbbra is fölényesen vezet a pártok versenyében, sőt, tovább is tudta növelni támogatottságát (a teljes népesség körében 37-ről 39 százalékra). A választani tudó „biztos” szavazók több mint fele (52 százaléka) a Fideszt támogatja, és az emberek kerek 60 százaléka úgy véli, a kormánypárt a tavaszi választásokon ismét győzni fog.

 

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 39% + 2 % 52% +/- 0 %
Baloldali összefogás 22% 30%
Jobbik 10% +/- 0 % 14% +/- 0 %
LMP 3% + 1 % 2% + 1 %
egyéb / bizonytalan / rejtőzködő / nem szavazó 26% – 3 % 2% + 1 %

 

Ipsos: biztos szavazó, pártválasztó; Medián: választani tudó biztos szavazó; Nézőpont: aktív szavazók potenciális pártpreferenciája; Századvég: biztos szavazók; Tárki:  biztos szavazó, pártválasztó

 

Módszer

Adatfelvétel ideje: 2014. január 24-28.
Adatfelvétel módja: CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú
Mintanagyság: 1200 fő
Mintavételi hiba: +/- 2,9 százalék