Már nyaral a közvélemény – Tárki

A TÁRKI júliusi kutatása szerint júniusról júliusra lényegében egyik párt sem mozdult el statisztikailag jelentősnek tekinthető mértékben a korábbi pozíciójából, csupán a baloldalon belüli kismértékű mozgást emelhetjük ki, miközben a baloldali ellenzék teljes táborának mérete sem változott.

Összefoglaló

  • A TÁRKI havi rendszerességgel végzett pártpreferencia vizsgálata az erőviszonyok és a korábbi hónapok eredményei alapján kirajzolódó trendek változatlanságát mutatja. A kormánypártok már megszokott fölényét sem a jobboldali, sem pedig a baloldali ellenzék nem tudja érdemben csökkenteni, habár a baloldalon belül enyhe mértékű mozgolódás figyelhető meg.
  • Az egyes pártok támogatottsága tehát nem változott az elmúlt egy hónapban. A Fidesz-KDNP tábora a teljes népességen belül júniusban és júliusban is egyaránt 34% volt, az MSZP-é mindkét hónapban 9%, a Jobbiké júniusban 9%, júliusban 10%. A DK és az Együtt 2014 – PM pedig helyet cserélt: a DK eredménye az elmúlt egy hónapban 4%-ról 2%-ra, az Együtt 2014 – PM-é pedig 2%-ról 4%-ra módosult. Az LMP június után júliusban is 2%-os támogatottságot élvez. A bizonytalanok és a válaszukat titkolók együttes aránya is stagnál: júniusban 39%, júliusban 38% volt.
  • A pártválasztók körében is a változatlanság jellemző: a kormánypártok 56% után 55%-on, az MSZP 16%-ot követően 15%-on, a Jobbik a 15%-os június után 16%-on áll júliusban. A DK és az Együtt 2014 – PM helycseréje a teljes népesség mellett a pártválasztók körében is megfigyelhető: előbbi támogatottsága 6%-ról 4%-ra, utóbbié 4%-ról 6%-ra változott.

 

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 34% +/- 0 % 55% – 1 %
MSZP 9% +/- 0 % 15% – 1 %
DK 2% – 2 % 4% – 2 %
Együtt-PM 4% + 2 % 6% + 2 %
LMP 2% +/- 0 % 3% – 1 %
Jobbik 10% + 1 % 16% + 1 %
egyéb / bizonytalan / rejtőzködő / nem szavazó 39% +/- 0 % 2% + 1 %

 

Ipsos: biztos szavazó, pártválasztó; Medián: választani tudó biztos szavazó; Nézőpont: aktív szavazók potenciális pártpreferenciája; Századvég: biztos szavazók; Tárki:  pártválasztó

 

Módszer

Adatfelvétel ideje: 2014. július 16-22.
Adatfelvétel módja: CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú
Mintanagyság: 1000 fő
Mintavételi hiba: +/- 3,2 százalék