Lendületben a Fidesz – Medián

A Fidesz vetélytársai az utóbbi időben nem tudták növelni a támogatottságukat, a kormánypárt népszerűsége viszont emelkedik.

Összefoglaló

  • A kormánypárt a 2012 közepén a teljes népességben mért 21–23 százalékhoz képest több mint másfélszeres (36 százalékos) szavazótábort tudhat maga mögött.
  • Jelenleg már a válaszadók 51 százaléka gondolja biztosnak, hogy elmenne szavazni (ez az arány néhány százalékponttal meg is haladja azt, amit az előző ciklus hasonló időszakában mért a Medián).
  • A párt nélküliek aránya (akárcsak 2009 őszén) 30 százalék, ezen belül a „biztos” szavazók 11 százaléka nem tudja vagy nem mondja meg, melyik pártra szavazna.
  • A kormány teljesítményének megítélése 2012 közepe óta javuló tendenciát mutat, jelenleg a válaszadók 41 százaléka értékeli jónak a munkáját. És bár az emberek többsége (56 százalék) még mindig úgy érzi, Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, a derűlátók aránya egy év alatt 16-ról 37 százalékra nőtt.
  • A vezető politikusok népszerűségi rangsorát is a kormányoldal prominensei uralják. Orbán Viktor 45 százalékos kedveltsége azt is jelenti, hogy a miniszterelnököt jelenleg közel másfélszer annyian támogatják, mint a baloldali ellenzék legnépszerűbb képviselőit, Bajnai Gordont (32 százalék) vagy Mesterházy Attilát (31 százalék).

 

 

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 36% + 3 % 52% + 6 %
MSZP 14% – 1 % 21% – 2 %
DK 3% +/- 0 % 4% – 1 %
Együtt2014-PM 5% – 1 % 7% – 1 %
LMP 2% +/- 0 % 2% +/- 0 %
Jobbik 9% – 1 % 13% – 2 %
egyéb / bizonytalan / rejtőzködő / nem szavazó 31% +/- 0 % 1% +/- 0 %

 

Ipsos: biztos szavazó, pártválasztó; Medián: választani tudó biztos szavazó; Nézőpont: aktív szavazók potenciális pártpreferenciája; Századvég: biztos szavazók; Tárki:  biztos szavazó, pártválasztó

 

 

Módszer

Adatfelvétel ideje: 2013. október

Adatfelvétel módja: CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú

Mintanagyság 1200 főó

Mintavételi hiba+/- 2,9 százalék.