Kihívók – Medián

kihivok medianA politikai aréna jelenlegi legizgalmasabb versenyfutása nem is Orbán Viktor és valamelyik ellenfele között, hanem két potenciális kihívója, az Együtt 2014 választói mozgalom vezetője és a legerősebb ellenzéki párt elnöke között zajlik. A többség ma Bajnai Gordont tartja Orbán Viktor legerősebb kihívójának.

A márciusi közvélemény-kutatás során a miniszterelnöki alkalmasságra kétféleképpen is rákérdeztek a Medián munkatársai. Az első megközelítésben az derült ki, hogy több jelölt esetén a Fidesz szavazók gyakorlatilag teljes támogatását élvező Orbán Viktort a szavazókorú népesség 29 százalék tartja a legalkalmasabbnak, Bajnai Gordon 16 százalékkal a második, míg három további jelölt közül Mesterházy Attila és Vona Gábor 9-9 és Gyurcsány Ferenc 4 százalék támogatását nyeri el. A Jobbikon kívüli ellenzéki pártok szavazóitól Orbán 1 százalékot kapna, Vonát viszont egyetlen megkérdezett sem tartja alkalmasnak. Ebben a körben Bajnai (41 százalék) számottevő mértékben megelőzi Mesterházyt (28 százalék) és Gyurcsányt (13 százalék).

Amikor a további kérdésekben a választás két-két jelöltre korlátozódott, az Orbán-Bajnai párharcot a jelenlegi miniszterelnök 32:28-ra nyerte, ám ennél nagyobb (34:23) a fölénye Mesterházy Attilával szemben.

A különbség még szembetűnőbb, ha az elemzés a választások kimenetele szempontjából erősen felértékelődő aktív elkötelezettek preferenciáira irányul, tehát azokéra, akik állításuk szerint valószínűleg vagy biztosan elmennek szavazni, de egyelőre nem tudnak vagy nem akarnak megnevezni kedvenc pártot. Ebben a körben a kettős párharc egyértelmű nyertese Bajnai Gordon, aki 26:19 arányban Orbánt is felülmúlja, ezzel szemben ha Mesterházy volna a jelölt, őt 15 százalék, míg a jelenlegi miniszterelnököt 21 százalék támogatná.

Figyelemreméltó, hogy „többes jelölés” esetén az MSZP szavazói közül csak alig minden második (47 százalék) tartja a legalkalmasabbnak a párt elnökét, kétötödük valamelyik korábbi miniszterelnököt támogatná (Bajnait 26, Gyurcsányt 14 százalék).

Mindez összefoglalva azt jelenti, hogy bár az Együtt 2014 támogatottsága elmarad az MSZP-étől, Bajnai Gordon szavazatszerző képessége meghaladja Mesterházy Attiláét. A baloldali ellenzék szavazói és az aktív elkötelezetlenek egyértelműen Bajnait preferálják Mesterházyval szemben.

Adatfelvétel ideje 2013. március 22-26.

Adatfelvétel módja

CAPI

Mintanagyság

1200

Mintavételi hiba

2,9 százalék

Bővebben