Hol az ellen? – Medián

hol az ellen medianMérsékelt támogatásra számíthatott a magyar társadalomtól az Orbán-kormány szabadságharcának legutóbbi strasbourgi csatája. A Medián kérdésére az országos reprezentatív minta 1200 válaszadójának alig a negyede (24 százaléka) mondta azt május végén, hogy szerinte szükség van erre a „szabadságharcra”, kétharmaduk viszont nem így látja.


A HVG számára készített felmérés szerint az állásfoglalás elsősorban a pártkötődéstől függ, de még a Fidesz-szavazók harmada is fenntartását hangoztatta. Meglepőnek tűnhet, hogy az egyébként legradikálisabban unió- és nyugatellenes retorikát hangoztató Jobbik szavazói is csak az országos átlagnak megfelelő arányban képviselik a harcias véleményt. Ez valószínűleg a párt erősödő ellenzéki identitásával magyarázható: a jobbikosok még akkor is ellentmondanak a kormánynak, amikor az az ő szájuk íze szerint beszél. A válaszok megoszlása hosszabb távon is csak mérsékelten ingadozik: az elmúlt másfél év során a szabadságharcot szükségesnek ítélők aránya 2012 januárjában volt a legmagasabb (27 százalék) és ugyanazon év szeptemberében a legalacsonyabb (20 százalék).
Az ismétlődő pengeváltások mindenesetre oda vezettek, hogy az Európai Uniót a korábbinál többen látják ellenségesnek Magyarországgal szemben. A legtöbben (és növekvő arányban) egyébként az IMF-től védenék meg a hazát, de mindent egybevetve a feltételezett ellenségek egyre kevesebb emberből váltanak ki negatív érzéseket. Összességében még a leginkább fenyegetőnek vélt szervezeteket és országokat is csak csak minden második szavazópolgár tekinti ellenségesnek, de az olyan szövetséges nagyhatalmak pedig, mint az USA vagy Németország csak egészen szűk kisebbség szemében jelentenek fenyegetést. E tekintetben a kormánypárti szavazók is eléggé megosztottak: csak az IMF, a hitelminősítők és a „nemzetközi pénzügyi körök” váltják ki a fideszesek többségének ellenszenvét.

Módszer
Adatfelvétel ideje 2013. május 24-28.
Adatfelvétel módja CAPI
Mintanagyság 1200
Mintavételi hiba 2,9 százalék
Bővebben

 

Eredeti cikk:
[title size=”3″]Hol az ellen?[/title]