Hullámzó közhangulat, több pártnélküli – Ipsos

hullamzo kozhangulat ipsosBármennyire is megélénkült a politikai élet, ebből a pártok az elmúlt egy hónapban nem profitáltak. A Fidesz maradt 24 százalékon, három párt pedig statisztikai értelemben alig érzékelhető, 1-1 százalékpontos veszteséget szenvedett. Így az MSZP-t jelenleg a választásra jogosultak 14 százaléka támogatja, a Jobbik 7, az Együtt 2014-PM választói szövetség 3 százalék támogatását élvezi. Az LMP és a Demokratikus Koalíció táborának mérete a múlt hónap során sem változott: 2 illetve 1 százalékos. A magunk mögött hagyott hetek inkább a bizonytalanságot, a passzivitást erősítették, a pártoktól távolságot tartók aránya ugyanis 45-ről 48 százalékra emelkedett.

Read More

A kormányváltók többsége Bajnaira voksolna – Medián

a kormanyvaltok tobbsege bajnaira medianAz elmúlt hónapokban a Medián havi felméréseiben rendszeresen helyett kapott a kérdés, hogy a potenciális miniszterelnök-jelöltek közül a szavazók kit tartanának a legalkalmasabbnak (lásd: Kihívók). Az arányok hónapról-hónapra nagyon hasonlóak: Orbán Viktort körülbelül 30 százalék választja, míg a baloldali jelölteket együtt (nem teljesen korrekt módon beleszámítva Gyurcsány Ferencet is, aki többször közölte, hogy nem kíván indulni) nagyjából ugyanennyien. A két sokat emlegetett kihívó közül Bajnai Gordon rendszerint 6-7 százalékponttal megelőzi Mesterházy Attilát.

Read More
105 / 109 oldal« Első...102030...103104105106107...Utolsó »