Négy pártnak is változott a támogatottsága, de ezek statisztikailag mérsékelt emelkedések, csökkenések s tendencia sem rajzolódik ki belőlük.
Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében, kilenc hónappal a választások előtt az egymás közötti harccal elfoglalt ellenzéki pártok egyelőre nem veszélyeztetik a kormánypártok győzelmi esélyeit. Ugyanakkor érdekes fejleménye az elmúlt hónapoknak, hogy az MSZP és az LMP támogatottságának stagnálása és lassú csökkenése mellett Bajnai Gordon formációja erősödni tudott (áprilishoz képest 3 százalékponttal) – ez derült ki a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet a Heti Válasz számára készített 2013. június 3-7. között 1000 fő telefonos megkeresésével.
Kevesebb mint egy évvel a menetrend szerint várható választások előtt elmozdulás érezhető a szavazói aktivitásban: két és fél éves hullámvölgy után ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33 százalékra csökkent. A pártválasztók csoportja az elmúlt három hónapban 5 százalékponttal gyarapodott, amiből főleg a Fidesz és az MSZP tudott hasznot húzni.
A Századvég 2013. május végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az elmúlt hónapokban nem változtak jelentősen az erőviszonyok a pártok támogatottságát tekintve, a kormánypártok változatlanul őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében.
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatásának májusi eredményei alapján csak kisebb változások történtek a választók pártpreferenciáiban az elmúlt egy hónap alatt, a hosszabb távú trendeket figyelembe véve viszont a Jobbik támogatottságának folyamatos csökkenése emelhető ki. Emellett a pártválasztók körében némileg csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, míg az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) szavazótábora kismértékben erősödött.