Három biztos befutó, három bizonytalan – Tárki

A TÁRKI májusi pártpreferencia-vizsgálata szerint a hétvégén esedékes európai parlamenti választás előtt a Fidesz-KDNP jelentős előnnyel vezet a mögötte lényegében fej-fej mellett álló MSZP és Jobbik előtt. A többi kisebb parlamenti párt pedig épp annak határán áll, hogy tud-e egy képviselőt küldeni Brüsszelbe vagy sem.

Összefoglaló

  • A TÁRKI rendszeres havi közvélemény-kutatása ebben a hónapban az európai választásra is kitért. A május elején készült adatfelvétel alapján a kormánypártok fölénye egyértelmű, hiszen a választók több mint fele szavazna a Fidesz-KDNP-re, míg az MSZP és a Jobbik vetélkedése a második helyért jelenleg leginkább döntetlennek tűnik. Az európai választás most vasárnap lesz, ehhez igazodik kérdezési módszerük is, azaz a szavazási szituációt szimuláló módon a valódi szavazólaphoz hasonló papíron, és azt borítékba téve titkosan “szavazhattak” válaszadóik.
  • Az európai választást a magyar szavazópolgárok kétharmada, 67%-a tartja fontosnak, de csak 42%-uk ígéri biztosra részvételét, további 24%-uk pedig csak valószínűnek tartja, hogy elmegy szavazni vasárnap. Várakozásaik szerint a május 25-i választás tényleges részvételi arány a részvételüket biztosra ígérők arányához lesz közelebb, de azt valószínűleg nem éri el.
  • Ami az eredményeket illeti, az európai választáson a teljes népesség 38%-a a Fidesz-KDNP-re, 11%-a a Jobbikra, 10%-a az MSZP-re, 3-3%-a az LMP-re és a Demokratikus Koalícióra, 2%-a pedig az Együtt-PM-re szavazna. A szavazópolgárok közel harmada, 31%-a nem szavazna, nem mondja meg, melyik pártot választaná, vagy egyik jelöltet állító pártra se voksolna vasárnap. A pártválasztókon belül a Fidesz a szavazatok 55%-ára, a Jobbik 16%-ra, az MSZP 15%-ra, az LMP és a DK 4-4%-ra, az Együtt-PM pedig 3%-ra számíthat. A biztos szavazó pártválasztók között a kormánypártok előnye még kicsit nő is, 57%, míg az MSZP megelőzi a Jobbikot, hiszen a szocialisták 17%-ával szemben a Jobbik 14%-ot kapna. A kis pártok a biztos szavazók körében az 5%-os küszöb körül állnak: a DK 5%-ot, az LMP 4%-ot, az Együtt-PM pedig 3%-ot kapna. Várakozásuk szerint a tényleges eredmény várhatóan a pártválasztók körében mért eredményekhez áll majd közel.

 

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 38% 55%
MSZP 10% 15%
DK 3% 4%
Együtt-PM 2% 3%
LMP 4% 4%
Jobbik 11% 16%
egyéb / bizonytalan / rejtőzködő / nem szavazó 33% 3%

 

Ipsos: biztos szavazó, pártválasztó; Medián: választani tudó biztos szavazó; Nézőpont: aktív szavazók potenciális pártpreferenciája; Századvég: biztos szavazók; Tárki:  pártválasztó

 

Módszer

Adatfelvétel ideje: 2014.május 7-15.
Adatfelvétel módja: CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú
Mintanagyság: 1000 fő
Mintavételi hiba: +/- 3,2 százalék