A Fidesz vetélytársai az utóbbi időben nem tudták növelni a támogatottságukat, a kormánypárt népszerűsége viszont emelkedik.
Újra kétharmadot szerezne a Fidesz a HVG számára készített friss Medián-elemzésen alapuló mandátumbecslés szerint. A minősített többség megakadályozásához az MSZP–Együtt-duónak 2 százalékot, a többség elnyeréséhez 9 százalékot kellene ledolgoznia a hátrányából.
A parlamenti ülésszak utolsó hetei nem hoztak számottevő változást a pártok népszerűségében. A Fidesz teljes népességben mért támogatottsága – több mint másfél év után – ismét elérte a 30 százalékot, miközben más pártok nem tudták növelni a szavazóbázisukat.
Mérsékelt támogatásra számíthatott a magyar társadalomtól az Orbán-kormány szabadságharcának legutóbbi strasbourgi csatája. A Medián kérdésére az országos reprezentatív minta 1200 válaszadójának alig a negyede (24 százaléka) mondta azt május végén, hogy szerinte szükség van erre a „szabadságharcra”, kétharmaduk viszont nem így látja.
Május utolsó hetében már szinte mindenki, a szavazókorú lakosság 94 százaléka értesült arról, hogy „a közelmúltban kihirdették, hogy az egyes településeken kik kapnak kizárólagos jogot Nemzeti Dohánybolt nyitására, azaz kik árusíthatnak dohányárut”. Ez néhány hét alatt jelentős növekedés, hiszen május első hétvégéjén még csak 71 százalék volt az arány.
Kevesebb mint egy évvel a menetrend szerint várható választások előtt elmozdulás érezhető a szavazói aktivitásban: két és fél éves hullámvölgy után ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33 százalékra csökkent. A pártválasztók csoportja az elmúlt három hónapban 5 százalékponttal gyarapodott, amiből főleg a Fidesz és az MSZP tudott hasznot húzni.
Az elmúlt hónapokban a Medián havi felméréseiben rendszeresen helyett kapott a kérdés, hogy a potenciális miniszterelnök-jelöltek közül a szavazók kit tartanának a legalkalmasabbnak (lásd: Kihívók). Az arányok hónapról-hónapra nagyon hasonlóak: Orbán Viktort körülbelül 30 százalék választja, míg a baloldali jelölteket együtt (nem teljesen korrekt módon beleszámítva Gyurcsány Ferencet is, aki többször közölte, hogy nem kíván indulni) nagyjából ugyanennyien. A két sokat emlegetett kihívó közül Bajnai Gordon rendszerint 6-7 százalékponttal megelőzi Mesterházy Attilát.
Az elmúlt hónapban nem történt látványos változás a lakosság pártpreferenciáiban, ám a korábbi időszakot is figyelembe véve mostanra egyértelművé váltak a Fidesz erősödését jelző trendek.
A szavazóközönség relatív többsége továbbra is a Fideszt támogatja, ráadásul az elmúlt néhány hónapban a kormány megítélése – ha mérsékelten is – javul, és noha a legnagyobb kormánypárt negatív kampányának első számú célpontja a volt miniszterelnök, mégis valamivel többen vannak azok, akik szerint a Bajnai kormány jobb teljesítményt nyújtott, mint a mostani.
A március 14-ei és 15-ei hóviharban a Belügyminisztérium kimutatása szerint több mint 14 ezer ember rekedt az utakon. A Medián egy héttel később 1200 fő személyes megkérdezése révén készült felmérése szerint a lakosság 10 százalékának a családjában van valaki, aki hosszú órákig az utakon vesztegelt, vagyis a vihar következményei közel egymillió embert érintettek közelről. Ha ehhez hozzászámítjuk azokat is, akiknek nem családtagjai, hanem barátai, ismerősei rekedtek a hóban, csaknem minden negyedik (24 százalék) magyart legalábbis közvetve érintett a rendkívüli helyzet.