Borítékolva? – Medián

Néhány hónappal az országgyűlési választások előtt már-már behozhatatlannak tűnik a Fidesz előnye, annál is inkább, mivel a kormánypárt az előző havi megingást követően ismét növelni tudta szavazótáborát.

Összefoglaló

  • Nem csak a kormánypárt támogatottsága, de az újbóli választási győzelmébe vetett hit is nagymértékben erősödött 2013-ban: már januárban is a  [highlight color=””]Fidesz[/highlight]t tartotta a legtöbb válaszadó (35 százalék) a jövő tavaszi választások esélyesének, ám az újraválasztást valószínűsítők aránya mostanra 58 százalékra nőtt. Azon túl, hogy a fideszesek szinte mindegyike (98 százaléka) a kormánypárt győzelmét jósolja, a többi párt szavazóinak 27 százaléka is ezzel számol.
  • A Fidesz idén bekövetkezett [highlight color=””]erősödés[/highlight]e (az év elején a választók 27 százalékát tudhatta maga mögött, jelenleg viszont 37 százaléknyian támogatják) azért is jelentős, mert eközben a többi párt népszerűsége lényegében stagnál. Az MSZP támogatottsága 13-14 százalékon, a Jobbiké 9-10 százalékon, az Együtt 2014 – PM szövetségé 5 százalék körül, az LMP-é pedig nagyjából 2 százalékon stabilizálódott. Arányaiban nagymértékű erősödést idén egyedül a DK ért el, a konkrét számokat tekintve azonban ez csak azt jelenti, hogy az év elején 2 százalékosra tehető szavazótábora mostanra a teljes szavazókorú népességben 4 százalékosra nőtt.
  • A választások közeledtével számottevően javult a [highlight color=””]választói aktivitás[/highlight]: az év elején mért 43 százalékhoz képest jelenleg minden második választópolgár biztosnak gondolja, hogy egy „közeljövőben” rendezendő választáson elmenne szavazni, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya a januári 37 százalékról 28 százalékra csökkent.
  • A Medián felmérései a korábbi választási ciklusok során is rendszerint kimutatták a választások közeledtével a lakossági [highlight color=””]közhangulat[/highlight] javulását. Ez a jelenség most is megfigyelhető: az év elején mért 22 százalékról mostanra 36 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok.

 

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 37% + 3 % 52% + 4 %
MSZP 13% – 3 % 18% – 3 %
DK 4% +/- 0 % 6% +/- 0 %
Együtt2014-PM 5% + 1 % 8% + 2 %
LMP 2% +/- 0 % 1% – 2 %
Jobbik 10% +/- 0 % 14% – 2 %
egyéb / bizonytalan / rejtőzködő / nem szavazó 29% – 1 % 1% + 1 %

 

Ipsos: biztos szavazó, pártválasztó; Medián: választani tudó biztos szavazó; Nézőpont: aktív szavazók potenciális pártpreferenciája; Századvég: biztos szavazók; Tárki:  biztos szavazó, pártválasztó

 

Módszer

Adatfelvétel ideje: 2013. december 6-10.
Adatfelvétel módja: CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú
Mintanagyság: 1200 fő
Mintavételi hiba: +/- 2,9 százalék.