Aktivizálódó szavazók – Medián

aktivizalodo szavazok medianKevesebb mint egy évvel a menetrend szerint várható választások előtt elmozdulás érezhető a szavazói aktivitásban: két és fél éves hullámvölgy után ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33 százalékra csökkent. A pártválasztók csoportja az elmúlt három hónapban 5 százalékponttal gyarapodott, amiből főleg a Fidesz és az MSZP tudott hasznot húzni.

Összességében azonban az év eleje óta alig történt számottevő változás a pártok támogatottságában. Továbbra is a Fidesz rendelkezik a legnagyobb szavazói bázissal, a kormánypártot jelenleg a teljes szavazókorú népesség 29 százaléka támogatja. A választások közeledtével nő a választani tudó „biztos” szavazók jelentősége: májusban az összes választó 41 százalékát kitevő csoportban a Fidesz támogatottsága 45 százalék, míg a Jobbikon kívüli ellenzéki erők együttes támogatottsága 40 százalék.

Ugyanakkor csupán minden harmadik válaszadó örülne annak, ha a tavaszi választások után a Fidesz kormányozhatna tovább, és ez a csoport nagyrészt egybeesik azzal a 31 százaléknyi válaszadóval, akik az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékelik. Az emberek nagy többsége, 56 százalék ezzel szemben azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás lenne. Ez a csoport azonban még a lehetséges ellenzéki vezér személyét illetően is erősen megosztott, ám (miközben Mesterházy Attila egy hajszállal följebb került a politikus-népszerűségi listán) továbbra is valamivel többen vannak közöttük azok, akik Bajnai Gordont tartják alkalmasabbnak a vezetői szerepre, mint akik Mesterházy Attilát. Bajnait a „kormányváltók” 35 százaléka tartja megfelelőbbnek az ellenzék vezetésére és 37 százalék miniszterelnöknek, míg az MSZP-elnököt alkalmasabbnak vélők aránya 30, illetve 29 százalék.

Adatfelvétel ideje 2013. május 24-28.

Adatfelvétel módja

CAPI

Mintanagyság

1200

Mintavételi hiba

2,9 százalék

Bővebben