
A novemberi közvélemény-kutatások összegzése
Továbbra is magasan vezet a Fidesz-KDNP
Novemberi összegzés
Novemberben is utcahosszal vezetik a pártversenyt a kormányzó erők: a Fidesz-KDNP listája a szavazatok 54 százalékát szerezné meg egy esetleges „most vasárnapi” választáson. Bár az októberi közvélemény-kutatások átlagához képest 2 százalékponttal gyengült a parlamenti kétharmaddal rendelkező szövetség, így is 7 százalékpontot ver április 8-ai önmagára, a pártok közül messze a legnagyobb növekedést produkálva az elmúlt fél évben. A második helyet továbbra is őrzi a Jobbik, ugyanakkor ismételten veszített 1 százalékpontot támogatottságából az egykori radikális párt, és novemberben már csak 13 százalékon áll, áprilishoz képest 7 százalékponttal gyengébben. A belőle kivált, immáron parlamenti képviselőkkel is rendelkező Mi Hazánk növelni tudta támogatóinak arányát, és 2 százalékon áll. Növekedni tudott az MSZP és a Párbeszéd is, a két párt közös listája immáron 12 százaléknyi szavazóra számíthat, ez megfelel a választáson elért eredményének. A DK tartja 7 százalékos támogatottságát, amellyel biztosan parlamenti mandátumokhoz jutna, ugyanez nem mondható el az LMP-ről és a Momentumról, amelyek – bár 1-1 százalékponttal erősödtek október óta – 4 százalékos eredményükkel nem jutnának az Országgyűlésbe. Az MKKP támogatottsága 3 százalék, egyéb pártokra pedig 2 százalék voksolna.
Pártpreferenciák a teljes felnőtt népesség körében
Novemberben három közvélemény-kutató intézet, a Nézőpont, a Publicus és a Závecz Research publikált friss számokat. A Fidesz-KDNP a három kutatást összesítve 33 százalékon áll, ami 3 százalékpontos visszaesést jelent októberhez képest. A kormánypártok viszonylag nagy mértékű népszerűségvesztése azonban látszólagos, hiszen a Nézőpont és a Závecz az októberivel megegyező számokat mért (38, illetve 36 százalékot), a Publicusnál pedig 1 százalékponttal (25 százalékra) még növekedett is a Fidesz-KDNP tábora. Az átlag csökkenése annak tudható be, hogy a kormánypárti népszerűséget októberben 45 százalékra taksáló Medián ezúttal nem kutatott.
Az MSZP-Párbeszéd megtartotta októberi 7 százalékos támogatottságát (a Nézőpont 6, a Publicus és a ZRI 8-8 százalékra mérte), és a DK is változatlan, 4 százalékos népszerűségnek örvend (a Publicus mindössze 2, a Nézőpont 4, a Závecz pedig 5 százalékot mért a Gyurcsány-pártnak).
1 százalékponttal gyengült az októberi és a novemberi adatfelvételek között a Jobbik, amely immáron csupán 8 százalékon áll. Támogatottsága a Publicusnál (8 százalék) megegyezik a szocialistákéval, a Nézőpontnál (9 százalék) meghaladja, a ZRI-nél (7 százalék) pedig alulmúlja azt. Mindeközben a Mi Hazánk tartja 1 százalékos eredményét az összes intézetnél.
A kisebb pártok közül ezúttal az MKKP a legerősebb 3 százalékkal, az LMP és a Momentum pedig 2-2 százalékos táborral rendelkezik.
Legvalószínűbb listás eredmények
Szintén a Medián-adatok hiányának köszönhető, hogy a biztos szavazók között is 2 százalékponttal, 54 százalékra csökkent a Fidesz-KDNP népszerűsége. A Nézőpontnál 53, a Publicusnál 54, a ZRI-nél pedig 55 százalékon állnak a kormánypártok.
Az MSZP-P 1 százalékponttal növelte a támogatottságát, így novemberben 12 százalékos a tábora. A Závecz Research az átlagnak megfelelően mérte a szocialistákat, a Nézőpont 10, a Publicus pedig 14 százalékos népszerűséget saccolt a pártszövetségnek. A DK a biztos szavazók között is megtartotta az előző havi támogatottságát, 7 százalékon áll.
A Jobbik 1 százalékpontot veszített októberhez képest, népszerűsége 13 százalék. A ZRI 12, a Publicus 13, a Nézőpont pedig 15 százalékra mérte a Sneider-pártot. A Mi Hazánk ezzel párhozamosan 1 százalékponttal növelni tudta támogatottságát, és immár 2 százalékon áll.
Az előző havi 2 százalékpontos visszaesés után némileg korrigálódott az LMP támogatottsága, így a zöldpárt 4 százalékon áll, akárcsak a szintén 1 százalékponttal növekedő Momentum. Az MKKP szavazói inaktívak, a párt támogatottsága ezért a biztos szavazóknál is 3 százalékos, egyéb pártokat pedig 2 százalék választana.
Módszertan
A Nézőpont Intézet mérése 2000 fő személyes megkérdezésével 2018. november 10-27. között; a Publicus Intézet telefonos kérdezésen alapuló adatfelvétele 2018. november 14-21. között 1000 fő megkérdezésével; míg a ZRI-Závecz Research felmérése 2018. november 13-22. között 1000 fő személyes megkérdezésével készült.
A pártpreferenciák a prognosztizált választási eredményhez legközelebb eső szavazói bázisokon az egyes kutatócégeknél: Nézőpont – aktív szavazók potenciális pártpreferenciája; Publicus – biztos szavazók; ZRI-Závecz Research – biztos pártválasztók.