A januári közvélemény-kutatások összegzése

Erősödő kormány, gyengülő ellenzék.

 

     

Januári összegzés 

A 2014-es választások eredményéhez képest a kormánypártok 7 százalékponttal jobb, 51 százalékos eredményt érnének el listán egy „most vasárnapi” voksoláson, legalábbis erre a következtetésre juthatunk a januári országos pártpreferencia-kutatások adatainak átlagolása után. Az elmúlt egy hónapban nem sokat változott az egyes pártok támogatottsága, 1-1 százalékpontos módosulásokat regisztrálhatunk. A Fidesz-KDNP tábora a közvéleménykutatók.hu decemberi összesítéséhez képest 1 százalékpontot növekedett, a baloldali pártok összesített támogatottsága (a DK kismértékű gyengülése miatt) ugyanennyivel visszaesett. A Jobbik visszanyerte a novemberről decemberre elveszített egyszázaléknyi választóját, így ismét a szavazatok 17 százalékára számíthat, ami viszont még mindig jóval gyengébb eredmény, mint a 2014-ben elért 21 százalék. Az LMP az elmúlt hónapok stabil, 7 százalékos eredménye után ezúttal 6 százalékon áll. A Momentum még mindig messze van a parlamenti küszöbtől, 2 százalék a támogatottsága, a Kétfarkú Kutyapártnak 1, egyéb pártoknak pedig 2 százalék.

 

Pártpreferenciák a teljes felnőtt népesség körében

Az új év első hónapjában végzett kilenc közvélemény-kutatás átlaga azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága a választásra jogosultak körében 35 százalék, ami 2 pontos növekedés az előző havi átlaghoz képest. A Publicusnál 26, a Republikonnál 32, a ZRI-nél, az IDEÁ-nál és az Iránytűnél 33 százalék a kormánypártok táborának mérete, a Századvég 35, a Medián 37, a Nézőpont 40, a Tárki pedig 46 százalékra méri az Orbán Viktor által vezetett szövetséget.
Kijelenthető, hogy a 2017 őszén tapasztalt MSZP-csökkenés megállt, a szocialisták támogatottsága már harmadik hónapja 7 százalék. A Publicus 11, az IDEA, a Századvég és a ZRI 8, az Iránytű 6, míg a Nézőpont és a Tárki 5 százalékra méri az MSZP-t. A Medián és a Republikon az MSZP–Párbeszéd-szövetség támogatottságát becsüli 8 százalékra.
A Jobbik hosszabb ideje stagnált, tavaly augusztustól decemberig a népesség 11 százaléka támogatta a Vona-pártot, januárban azonban 12 százalékra tudtak növekedni. Az Iránytű 17, az IDEA 14, a Medián 13 százalékot jósol a pártnak, a Republikon, a Publicus és a Tárki 11 százalékot, a Századvég és a ZRI 10 százalékot, a Nézőpont pedig 7 százalékot.
Ez a harmadik hónap, amikor LMP és a DK is 5 százalékos tábort tudhat magáénak. A Momentum, az Együtt és a Mediánnál, valamint a Republikonnál már az MSZP-vel együtt mért Párbeszéd viszont csak a szavazók 1 százalékára számíthat, a Kétfarkú Kutyapárt a kilencből csak négy, Liberálisok pedig három intézetnél érték el a felnőtt népesség 1 százalékának támogatását.

Legvalószínűbb listás eredmények

A múlt hónapban elszenvedett 2 százalékpontos csökkenés után most 1 százalékpontot növekedett a kormánypárt, és 51 százalékon áll a legvalószínűbb listás eredményt tekintve. Ezúttal a Tárki becsüli a legmagasabbra, 62 százalékra a Fidesz-KDNP támogatottságát, míg a Nézőpont 54, a Medián és a Republikon 53, a Századvég 51, a ZRI 50, a Publicus 49, az Iránytű 48 százalékot mér, az IDEA pedig 40 százalékot.
Az MSZP már a harmadik hónapja áll 11 százalékon. Legmagasabbra a Publicus méri a szocialistákat (17 százalék), a Republikon, a Századvég és a ZRI 13, a Medián 11, az IDEA 10, a Nézőpont 9, az Iránytű 8, a Tárki pedig 7 százalékot prognosztizál a pártnak.
A Jobbik egy százalékpontot javítva 17 százalékon áll. Az Iránytű 22, a Medián és a Republikon 18, az IDEA 17, a Publicus, a Századvég és a ZRI 16, a Tárki 14, a Nézőpont 13 százalékot becsül Vona Gábor pártja számára.
A DK és az LMP tábora is 1 százalékponttal, 8-ról 7, illetve 7-ről 6 százalékra csökkent. A többi párt egyike sem érné el a parlamenti küszöböt, az Együtt és a Momentum 2 százalékos, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 1 százalékon állnak.

Módszertan

Az IDEA közösségimédia-alapú mérése 2018. január 29-31 között 1000 fő megkérdezésével; az Iránytű telefonos mérése 1000 fő megkérdezésével 2018. január 5-9. között; a Medián mérése 1200 fő személyes megkérdezésével 2018. januárjában, a Nézőpont Intézet mérése 2000 fő személyes megkérdezésével 2018. január 3-21. között; a Publicus Intézet telefonos kérdezésen alapuló adatfelvétele 2018. január 10-16. között 1005 fő megkérdezésével; a Republikon Intézet telefonos kutatása 2018. januárjában 1000 fő megkérdezésével; a Századvég 1000 fős, telefonos adatfelvétele 2018. január 17-24. között; a Tárki személyes kutatása 2018. január 11-23. között 1012 fő megkérdezésével; míg a ZRI-Závecz Research felmérése 2018. január 7-15. között szintén 1000 fő személyes megkérdezésével készült.
A pártpreferenciák a prognosztizált választási eredményhez legközelebb eső szavazói bázisokon az egyes kutatócégeknél: IDEA – biztos szavazó pártválasztók; Iránytű – pártot választani tudó biztos szavazók; Medián – választani tudó biztos szavazók; Nézőpont – aktív szavazók potenciális pártpreferenciája; Publicus – biztos szavazók; Republikon – pártválasztók; Századvég – biztos szavazó pártválasztók; Tárki – pártválasztók; ZRI-Závecz Research – biztos pártválasztók.