A januári közvélemény-kutatások összegzése

Továbbra is 50 százalék fölött a Fidesz-KDNP

Januári összegzés 

Továbbra is a Fidesz-KDNP vezeti a hazai pártversenyt, a kormánypártok a januári reprezentatív közvéleménykutatások eredményeinek átlagát tekintve 51 százalékon állnak a biztos szavazók bázisán. Az áprilisi választási eredményükhöz képest 4 százalékponttal erősebbek a kormánypártok. A Jobbik 15 százalékos, választási eredményéhez viszonyítva 5 százalékpontos elmaradásban van, ezzel az utóbbi időszak egyértelmű vesztesének tekinthető. Minimálisan emelkedett az MSZP és a Párbeszéd közös táborának mérete a választások óta, a választók 13 százaléka támogatja a szövetséget. A DK és a Momentum 8, illetve 4 százalékos szavazóbázisa stabilnak mondható, mindkét párt enyhén erősödött a választások óta. A Jobbik mellett legtöbb szavazót elveszítő LMP támogatottsága jelenleg 4 százalékos. A Kétfarkú Kutyapárt 2, a Mi Hazánk pedig átlagosan 1 százalékon áll. 2 százaléknyi polgár választana egyéb pártot.

Pártpreferenciák a teljes felnőtt népesség körében

Erősen kezdték a 2019-es választási évet a közvélemény-kutatók, hiszen hat intézet (az IDEA, a Medián, a Nézőpont, a Publicus, a Századvég és a ZRI) is publikált országos kutatási eredményeket januárban.

Ezek átlaga alapján a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népességben 33 százalék. A Publicus 23, az IDEA és a ZRI 32, a Századvég 35, a Medián 38, a Nézőpont pedig 39 százalékra mérte a kormánypártokat. Az értékek között jelentős eltérés van, azonban mindez tulajdonképpen egyenes arányosságban van a pártpreferenciájuk eltitkolók arányával. Amelyik cégnél alacsony a válaszmegtagadók (vagy mint a Századvég esetében magas az egyéb pártra szavazók) aránya, ott a Fidesz-KDNP magasabb eredményt tudhat magáénak, ahol többen nem válaszoltak a pártpreferencia-kérdésre, ott alacsonyabb a kormánypártok kimutatott tábora.

Az MSZP-Párbeszéd 8, a DK támogatottsága 5 százalékon áll átlagosan a teljes népességen belül. A Nézőpont és a Századvég 6, az IDEA és a ZRI 8, a Medián és a Publicus pedig 9 százalékra becsülte a szocialisták által vezetett szövetség támogatottságát, Gyurcsány Ferenc pártjáét a Publicus 3, a Nézőpont és a Századvég 4, a ZRI 5, az IDEA és a Medián pedig 6 százalékra taksálta.

A Jobbik az összes megkérdezett körében 10 százalékon áll. A Századvég 8, a Medián és a Nézőpont 9, az IDEA és a Publicus 10, a ZRI pedig 11 százalékot mért a pártnak. A Mi Hazánk népszerűsége 1 százalékos.

Az LMP 3, az MKKP és a Momentum pedig 2-2 százalékon áll. Elmondható, hogy az összes ellenzéki párt esetében hibahatáron belüli eltérések vannak a cégek eredményeiben.

Legvalószínűbb listás eredmények

A kormányzó pártok népszerűsége a legvalószínűbb listás eredményeket tekintve 51 százalékos. Az IDEA és a Publicus 47, a ZRI 48, a Századvég 53, a Nézőpont 54, a Medián pedig 56 százalékra becsülte a Fidesz-tábor méretét.

A biztos szavazók között az MSZP-Párbeszéd 13, a DK támogatottsága 8 százalékon áll. A szocialistákat a Nézőpont 10, az IDEA és a Századvég 12, a Medián 13, a ZRI 14, a Publicus pedig 16 százalékra mérte. A DK a Publicusnál 6, a Nézőpontnál 7, a Századvégnél és a ZRI-nél 8, az IDEA-nál és a Mediánnál 9 százalékos.

A Jobbiknak 15 százalék az átlagos támogatottsága. A Mediánnál, a Nézőpontnál és a Századvégnél 13, az IDEA-nál 16, a Publicusnál és a ZRI-nél pedig 17 százalékos a párt táborának a mérete. Ezzel párhuzamosan a Mi Hazánk támogatottsága ezen a bázison is 1 százalékon áll.

4 százalékon áll az LMP, egy szinten áll a Momentummal. A Kétfarkú Kutyapárt támogatottsága csupán 2 százalékos. Egyéb pártokra is ugyanennyien szavaznának.

Tekintve, hogy a biztos szavazók bázisa alacsonyabb mintaelemszámú, mint a teljes népesség, ezért valószínűsíthető, hogy ebben az esetben is hibahatáron belüli eltérések mutatkoznak csupán a cégek mérései között. Mindez a kormánypártok és az ellenzéki pártok becsült eredményeire is igaz.

Módszertan

Intézet Adatfelvétel ideje Adatfelvétel módja Minta-nagyság A választási eredményhez legközelebb eső szavazói bázisok
IDEA 2019. január 26-28. CAWI – online kérdőíves interjú 2000 biztos szavazó pártválasztók
Medián 2019. január 18-27. PAPI – nyomtatott kérdőíves személyes interjú 1200 választani tudó biztos szavazók
Nézőpont 2019. január 1-27. TAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú 5000 aktív szavazók potenciális pártpreferenciája
Publicus 2019. január 9-16. CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú 1000 biztos szavazók
Századvég 2019. január 7-13. CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú 1000 biztos szavazó pártválasztók
ZRI 2019. január 4-11. CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú 1000 biztos pártválasztók