2022. februári kutatási eredmények – Nézőpont Intézet

Hat héttel a választás előtt állóháborúnak tűnik a magyarországi kampányidőszak. A Nézőpont Intézet választási listás eredménybecslése első látásra kísértetiesen egyezik az év eleji adataival. Ha „most vasárnap” lettek volna választások, a kormánypárt minden második pártlistás szavazatot megkapott volna (50 százalék), míg a baloldal közös listája a szavazatok 43 százalékára számíthatott volna. A két küszöbostromló kis párt, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt továbbra is 3-3 százalékon áll, míg a korábban egyéb kategóriába sorolt maradék egy százaléknyi aktív szavazó már nem „valamilyen egyéb” pártra adná voksát, hanem úgy tűnik, hogy Gattyán György pártját röpítik majd egy százalék fölé.

Összefoglaló

Nézőpont, ELBIZONYTALANODÓ BALOLDALIAK

 

A felszín alatt azonban mégis látható egy fontos változás. Míg januárban a becsült baloldali tábornak kevesebb mint a negyede (24 százalék) volt bizonytalannak tekinthető, február közepére arányuk 40 százalékra nőtt. Mindez azt jelenti, hogy tíz, elvileg a baloldali listára szavazó polgár közül négy nem biztos a dolgában. Kikacsinthat más pártok felé vagy dönthet a választás napi otthonmaradásáról is. A romló eredmények oka alighanem a miniszterelnök-jelölt vitatott fellépésében keresendő, magyarázkodás helyett a baloldali szavazók növekvő aránya választja a nyílt kiállás helyett a rejtőzködő támogatást.

Januárban jeleztük, hogy a Fidesz szavazótábora elkötelezett, s nemcsak a kormánypárttal szimpatizál, de a kormánnyal és különösen a kormányfővel is elégedett. Akkor és most is a 2018-asnál jobb kormánypárti eredményre lát esélyt a Nézőpont „legvalószínűbb listás eredményre” vonatkozó becslése. Ugyanakkor a Fidesz-szavazók 10 százalékának részvétele nem vehető biztosra, a kormánypárt a várt jó eredményét csak abban az esetben tudja elérni, ha mozgósítása jól sikerül, a megfelelő időpontban és hatékonysággal szólítja meg majd peremszavazóit.

Ugyan a két kispárt jelenleg nem éri el a Nézőpont-becslés szerint az ötszázalékos küszöböt, de mindkettőjüknek vannak még tartalékai. Kutatásunkban rákérdeztünk, ki az, aki elképzelhetőnek tartja, hogy ezen pártokra szavaz, s közülük kivontuk a valamelyik más pártra biztosan szavazókat. Ezek alapján elmondható, hogy jelenleg a Mi Hazánk a bejutásra esélyesebb kispárt, amelynek potenciális támogatottsága eléri a 6 százalékot. A biztosan meglévő 3 százalék fölötti szavazói elsősorban a baloldali bizonytalanok táborából érkezhetnek, miután szaporodnak kétségeik eddigi pártszimpátiájukkal kapcsolatban. A Mi Hazánk jelenlegi már meglévő, háromszázalékos táborának egyik fele 2018-ban még Fidesz-szavazó volt, másik fele pedig Jobbik-szavazó.

 

A Kétfarkú Kutya Párt potenciális támogatottsága 4 százalék, támogatói pedig kizárólag kormánykritikusok. A viccpárt ezért komoly fenyegetés a baloldali közös lista számára. Kérdés, hogy a küszöb alatti érték elbizonytalanítja vagy fellelkesíti a meglévő vagy a további szavazótáborukat.

 

 

Módszer

Adatfelvétel módja

CATI - számítógéppel támogatott telefonos interjú

Mintanagyság

1000 fő

Mintavételi hiba

+/-3,16 %

Adatfelvétel ideje

2022. február 14 – 16.