2020. októberi kutatási eredmények – ZRI-Závecz

A kormánypárt még a járvány első hullámában is növelni tudta táborát, igaz, az újonnan érkezők közül többen is lemorzsolódtak. A Jobbikot többen, a Momentumot valamivel kevesebben támogatják, a DK helyzete nem változott – derül ki a Závecz Research legfrissebb pártpreferencia-eredményeiből.

Összefoglaló

  • A kormánypártnak március és augusztus között 31-ről 36 százalékra nőtt a tábora, azóta viszont két hónap alatt 4 százalékponttal csökkent; a Fidesz októberi támogatottsága a teljes választókorú népességen belül 32 százalék. A korábbi hónapokhoz hasonlóan a DK most is 10 százalékon áll. A Momentum és a Jobbik hosszú ideje verseng a harmadik helyért, mindkettőnek egy hajszálnyit változott a támogatottsága. A Jobbiknak a szeptemberi 6-ről 7 százalékra, a Momentumnak 7-ről 6 százalékra módosult a tábora. Az MSZP 5 százalékon áll, akárcsak az előző hónapokban. Négy párt egyformán szerepel, az LMP-nek, a Párbeszédnek, a Mi Hazánknak és a Kétfarkú Kutya Pártnak 2-2 százaléka van. A pártnélküliek aránya 31 százalék.
  • A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 49 százalékos, a második helyen a DK áll, 17 százalékkal. A Jobbikot és a Momentumot az aktív szavazók 10-10 százaléka támogatja. Az MSZP 6 százalékos az elkötelezett szavazók csoportjában, míg a Mi Hazánk, az LMP, a Kétfarkú Kutya Párt és a Párbeszéd ebben a körben is 2-2 százalékot ér el.

ZRI-Závecz, Vidéken és Budapesten is csökkent a Fidesz tábora, de a szavazói továbbra is nagyon aktívak

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 32% — 2% 49% — 1%
MSZP-P 7% +/- 0% 8% +/- 0%
DK 10% +/- 0% 17% — 1%
Mi Hazánk 2% +/- 0% 2% +/- 0%
LMP 2% +/- 0% 2% +/- 0%
Jobbik 7% + 1% 10% + 1%
Liberálisok 0% +/- 0% 0% +/- 0%
MKKP 2% + 1% 2% + 1%
Momentum 6% — 1% 10% +/- 0%
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
32% + 1% 0% 0%

Módszer

Adatfelvétel módja

CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú

Mintanagyság

1000 fő

Mintavételi hiba

+/-3,2 %

Adatfelvétel ideje

2020. október 5-15.