
2018. október kutatási eredmények – Publicus
A választások óta nem állt olyan rosszul az LMP, mint most. Nőtt októberben a bizonytalanok száma és azoké is, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. A Fidesz fölénye viszont csak leheletnyit apadt – derül ki a Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Összefoglaló
- A belső harcoktól tépázott LMP most nem jutna be a parlamentbe, a DK az 5 százalékos küszöbön egyensúlyozik, a bizonytalanok száma kissé nőtt. A biztos szavazó pártválasztók csoportjában a Fidesz 52 százalékkal vezet (ez egy százalékpontos visszaesés a szeptemberihez képest, míg a teljes népességben 26-ról 24 százalékra csökkentek), az MSZP–Párbeszéd változatlanul 15, a Jobbik pedig 14 százalékon áll a biztos szavazóknál. Vagyis az első három helyen az erősorrend változatlan és az arányok is alig mozdultak.
- Érdekességek a sereghajtók között vannak. Az egyik leginkább feltűnő adat az LMP gyengülése. Az ökopárt a biztos szavazóknál 5-ről 4-re, a teljes népességben pedig 3-ról 2 százalékra esett. Előbbire már volt példa augusztusban, a teljes népesség körében mért 2 százalék viszont a választások óta a legrosszabb adat. A párt tehát féléves mélypontján van. Nem áll túl jól a DK sem, bár a biztos szavazó pártválasztók körében mért 5 százalék azt jelzi, hogy bejutna a parlamentbe, ha most tartanák a választást. Ami a még kisebb pártokat illeti, a hatodik legerősebb erőként a Kétfarkú Kutya Párt az immár szokásos 2-3 százalék körüli eredményt hozza, a nyár elején a biztos szavazó pártválasztóknál még 3 százalékon álló Momentum viszont negyedik hónapja nem tud elmozdulni a 2 százalékról. A Jobbikból kiváltak által életre hívott Mi Hazánk Mozgalom sem tudott „berobbanni”, őket 1 százalékra mérte mindkét csoportban a Publicus.
Publicus, Pártok támogatottsága – 2018 október
teljes népesség | változás az előző méréshez képest | választási eredményhez legközelebb eső mérés* | változás az előző méréshez képest | |
---|---|---|---|---|
Fidesz-KDNP | 24% | — 2 % | 52% | — 1 % |
MSZP-P | 9% | +/-0% | 15% | +/-0% |
DK | 3% | +/-0% | 5% | +/-0% |
Mi Hazánk | 1% | + 1 % | 1% | + 1 % |
LMP | 2% | — 1 % | 4% | — 1 % |
Jobbik | 9% | +/-0% | 14% | +/-0% |
Liberálisok | 0% | +/-0% | 0% | +/-0% |
MKKP | 2% | +/-0% | 3% | +/-0% |
Momentum | 1% | +/-0% | 2% | +/-0% |
egyéb / bizonytalan rejtőzködő / nem szavazó |
49% | + 2 % | 4% | + 1 % |
Módszer
Adatfelvétel módja
CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú
Mintanagyság
1007 fő
Mintavételi hiba
+/-3,1%
Adatfelvétel ideje
2018. október 11-17.
Share