2017. szeptemberi kutatási eredmények – Iránytű

A teljes népességen belül és a biztos pártválasztók között is veszített támogatottságából a Fidesz, bár előnyük a többi párthoz képest továbbra is tetemes – derült ki az Iránytű Intézet Magyar Nemzet megbízásából készült felméréséből.

Összefoglaló

  • A teljes népességet tekintve az erősorrend ugyanez. A Fidesz ebben a körben is gyengült, igaz, ez már nem volt annyira látványos, az augusztusi 31 után szeptemberben 28 százalékot mért a kormánypártnak az Iránytű Intézet. A Jobbik némi emelkedéssel 15, az MSZP pedig 7 százalékot tudhatott magáénak, a DK és az LMP egyaránt 5 százalékos bázissal rendelkezett a mérés idején. Bizonytalannak – augusztushoz hasonlóan – a legutóbbi hónapban is 13 százalék vallotta magát, míg a megkérdezettek további 9 százaléka nem kívánt válaszolni arra, hogy kire akar szavazni. Emellett a válaszadók tizede úgy nyilatkozott, hogy biztosan nem venne részt a voksoláson.
  • A felmérés szerint az úgynevezett pártot választani tudó biztos szavazók között igen jelentős csökkenést könyvelhettek el a kormánypártok az elmúlt időszakban, az augusztusi 51 százalék után ugyanis szeptemberben már 43 százalékon álltak. A kutatás szerint továbbra is stabilan a második a Jobbik, amely – minimálisan csökkenve – 22 százalékos tábort tudhatott magáénak az előző hónapban. Az MSZP – némileg javítva eredményén – 11 százalékkal a harmadik helyen állt szeptemberben. Fontos azonban, hogy a felmérés még akkor készült, amikor Botka László volt a miniszterelnök-jelölt, vagyis a visszalépésének hatásai ezekben az eredményekben még nem érezhetők. A kisebb pártok közül a Demokratikus Koalíció és az LMP jutna még be az Országgyűlésbe, ráadásul mindkét párt erősödni tudott augusztusról szeptemberre: a DK 5-ről 8-ra, az LMP pedig 4-ről 7 százalékra növelte bázisát. A biztos választók között a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is 3 százalékon állt, az Együtt 2 százalékos bázissal bírt, a Párbeszédet mindössze 1 százalékra mérték.

Iránytű, Az Iránytű Intézet 2017. szeptemberi országos közvélemény-kutatása

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 28% — 3 % 43% — 8 %
MSZP 7% +/-0% 11% + 2 %
DK 5% + 1 % 8% + 3 %
Együtt 1% +/-0% 2% + 1 %
Párbeszéd 0% — 1 % 1% +/-0%
LMP 5% + 1 % 7% + 3 %
Jobbik 15% + 1 % 22% — 1 %
Liberálisok 0% +/-0% 0% +/-0%
MKKP 3% + 1 % 3% +/-0%
Momentum 1% — 2 % 3% +/-0%
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
35% + 4 % 0% +/-0%

Adatfelvétel módja

CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú

Mintanagyság

1000 fő

Mintavételi hiba

+/-3,1 %

Adatfelvétel ideje

2017. szeptember 25-30.