
2017. júliusi kutatási eredmények – Tárki
A Fidesz-KDNP erősödése és néhány baloldali ellenzéki párt gyengülése jellemezte az elmúlt negyedévet – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, júliusi pártpreferencia-kutatásából.
Összefoglaló
- A TÁRKI legutóbbi, áprilisi kutatása óta a korábbi alig mozduló, változatlansággal jellemezhető trend után egy kisebb elmozdulást látunk, elsősorban a kormánypártok erősödése és egyes baloldali pártok gyengülése kapcsán. A teljes népesség körében a Fidesz-KDNP az áprilisi 33 százalék után 35 százalékra, a pártválasztók körében pedig 51 százalékról 55 százalékra nőtt, azaz a korábbinál is szilárdabb az előnye.
- A második helyen álló Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül nem változott, mindkét hónapban 11 százalék volt, míg a pártválasztók körében szintén változatlanul 17 százalékon áll. Az MSZP a teljes népesség körében az áprilisi 10 százalékról júliusra 7 százalékra, a pártválasztók körében pedig 15 százalékról 11 százalékra csökkent.
- A többi ellenzéki párt közül a Demokratikus Koalíció esetében látható a legnagyobb elmozdulás: a teljes népesség körében az áprilisi 5 százalékról júliusra 3 százalékra csökkent, a pártválasztók körében pedig 8 százalékról 5 százalékra. Az LMP a teljes népességen belül 3 százalék után jelenleg 2 százalékon áll, a pártválasztók körében 4 százalék után 3 százalékon. Az Együtt mindkét hónapban 1 százalékon állt a teljes népesség és a pártválasztók körében egyaránt, a PM tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot a teljes népességben belül, a pártválasztók között viszont már igen. Új pártként másodszorra mértük a Momentumot, amelynek szavazótábora a teljes népességen belül 1 százalékról 2 százalékra, a pártválasztók körében pedig 2 százalékról 3 százalékra változott.
- Az elmúlt negyedévben a pártot nem választók aránya nem változott: áprilisban és júliusban is egyaránt a választók bő harmada, 35 illetve 36 százaléka nem tudott választani a jelenlegi pártkínálatból vagy nem nevezte meg választott pártját.
teljes népesség | változás az előző méréshez képest | választási eredményhez legközelebb eső mérés* | változás az előző méréshez képest | |
---|---|---|---|---|
Fidesz-KDNP | 35% | + 2 % | 55% | + 4 % |
MSZP | 7% | — 3 % | 11% | — 4 % |
DK | 3% | — 2 % | 5% | — 3 % |
Együtt | 1% | +/-0% | 1% | +/-0% |
Párbeszéd | 0% | +/-0% | 1% | + 1 % |
LMP | 2% | — 1 % | 3% | — 1 % |
Jobbik | 11% | +/-0% | 17% | +/-0% |
Liberálisok | 0% | +/-0% | 0% | +/-0% |
MKKP | 0% | +/-0% | 0% | +/-0% |
Momentum | 2% | + 1 % | 3% | + 1 % |
egyéb / bizonytalan rejtőzködő / nem szavazó |
39% | + 3 % | 4% | + 2 % |
Adatfelvétel módja
CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú
Mintanagyság
1017 fő
Mintavételi hiba
+/-3,2 %
Adatfelvétel ideje
2017. július 14-23.
Share