2017. januári kutatási eredmények – Medián

A Fidesz elsöprő fölényben van, a „választani tudó biztos szavazók” körében 60 százalékos a támogatottsága, a magyarok 2010 ősze óta nem voltak ennyire elégedettek az ország helyzetével és a kormánnyal – derül ki a Medián legfrissebb, januári pártpreferencia-kutatásából.

Összefoglaló

  • A magyarok 2010 ősze óta nem voltak annyira elégedettek a sorsukkal, a kormánnyal és Orbán Viktorral, mint most. Az év első Medián-felmérése továbbra is a Fidesz elsöprő fölényét mutatja: bár a kormánypárt a teljes szavazókorú népességben november óta csak hibahatáron belüli mértékben erősödött (36-ról 37 százalékra), a választani tudó “biztos” szavazók körében 60 százalékos támogatottságra tett szert.
  • Új szereplő a Medián politikai felmérésében a Momentum Mozgalom, amely pár héttel a színre lépése után a teljes népesség egy százalékát, illetve a választani tudó “biztos” szavazók 2 százalékát tudhatja maga mögött. Január utolsó hetében a válaszadók 46 százaléka érezte úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok. A derülátók aránya utoljára 2010 őszén állt ilyen magasan, igaz, jelenleg is hajszálnyival többen (48 százalék) vannak azok, akik pesszimistán látják Magyarország helyzetét.

Medián, 2017 januári pártpreferencia adatok

Medián_január

teljes népesség változás az előző méréshez képest* választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest*
Fidesz-KDNP 37% + 1 % 60% + 7 % 
MSZP 8% — 1 %
10% — 4 %
DK 4% — 2 % 7% — 2 %
Együtt 2% +/- 0 % 3% +/- 0 %
Párbeszéd 0% — 1 % 0% +/- 0 %
LMP 3% +/- 0 % 3% +/- 0 %
Jobbik 10% +/- 0 % 13% — 3 %
Liberálisok 1% +/- 0 % 0%  +/- 0 %
MKKP 1% +/- 0 % 1% + 1 %

egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó

36%  + 3 % 3% + 1 %

Adatfelvétel módja

CAPI – számítógéppel támogatott személyes interjú

Mintanagyság

1200 fő

Mintavételi hiba

+/- 3%

Adatfelvétel ideje

2017. január