2017. decemberi kutatási eredmények – Századvég

A Fidesz-KDNP 2017-es teljesítményére a tartós növekedés és a stabilitás volt a jellemző, az év végére a pártszövetség támogatottsága a teljes népesség körében 36, a biztos szavazó pártválasztók között 52 százalékos volt – derül ki a Századvég Alapítvány által a Figyelő számára készített legfrissebb, decemberi pártpreferencia-kutatásából.

Összefoglaló

  • Jobbik és az MSZP esetében hasonló ívet láthatunk. Mindkét pártra a lassú erodálódás volt a jellemző, melynek hátterében a Jobbiknál az identitásválság, a szocialistáknál pedig a baloldali megosztottság, a széthúzás és a kormányfőjelölt-állítás kudarca áll. A Jobbik december végén a teljes népesség körében 9, a biztos szavazó pártválasztóknál 16 százalékon állt. Az MSZP esetében a támogatottsági arány 9 és 14 százalékos. A szocialisták kudarcaiból elsősorban az LMP tudott profitálni, azonban a 2017 nyarától látható növekedési trend az év végére megtorpanni látszott. Rájuk a teljes népesség 6, a biztos szavazó pártválasztók 7 százaléka voksolna.
  • A baloldali belharcokból a DK is jól jött ki. A lemorzsolódó MSZP-szavazóknak köszönhetően az év utolsó hónapjaiban stabilizálódott, kismértékben nőtt a párt támogatottsága, amely december végén a teljes népesség körében 5, a biztos szavazó pártválasztók között 6 százalékot jelent. Az Együttet 1 százalék preferálja mindkét vizsgált dimenzióban. Más pártok támogatottsága a teljes népességet tekintve 5, a biztos szavazó pártválasztók körében 4 százalékos.

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 36% +/-0% 52% + 1 %
MSZP 9% + 1 % 14% +/-0%
DK 5% + 1 % 6% + 1 %
Együtt 1% +/-0% 1% +/-0%
Párbeszéd 0% +/-0% 0% +/-0%
LMP 6% — 1 % 7% — 1 %
Jobbik 9% +/-0% 16% + 1 %
Liberálisok 0% +/-0% 0% +/-0%
MKKP 0% +/-0% 0% +/-0%
Momentum 0% +/-0% 0% +/-0%
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
34% — 1 % 4% — 2 %

Adatfelvétel módja

CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú

Mintanagyság

1000 fő

Mintavételi hiba

+/-3,1%

Adatfelvétel ideje

2017. december 27. – január 2.