
2017. decemberi kutatási eredmények – Iránytű
Magabiztos előnnyel fordul a választás előtti hónapokra a Fidesz–KDNP, a baloldali pártok viszont még mindig egymással versengenek – derült ki az Iránytű Intézet Magyar Nemzet megbízásából készült felméréséből.
Összefoglaló
- A teljes népesség körében nincs eltérés az arányokban, a pártok támogatottsága lényegében stagnál, az elmozdulások egészen minimálisak. A kormánypártok egy százalékkal növelték a támogatottságukat, így 35 százalékon állnak, fölényük ezzel jelentős a második helyezett Jobbik mögött. Vona Gábor pártja még egy százalékot rontott is, így 16 százalékra mérték őket. Az MSZP viszont a teljes lakosság körében nem tudott előrelépni a novemberi 6 százalékról, igaz, rontani sem. A DK-t 5 százalékra mérték, akárcsak az LMP-t. A Momentum 3 százalékra számíthat, az MKKP, az Együtt és a Párbeszéd pedig legfeljebb egyre. Az Iránytű szerint decemberben éppen úgy a lakosság 13 százaléka volt bizonytalan, mint novemberben.
- Az úgynevezett biztos szavazó pártválasztók körében a kormánypártok továbbra is a választók 50 százalékának támogatását élvezik. A Fidesz–KDNP mögött a Jobbik 21 százalékon áll, a szeptember óta mélyrepülésben lévő szocialistákra viszont, ha minimálisan is, de jó hatással volt, hogy beálltak a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely mögé: a novemberi 7 százalékos támogatottságukat nyolcszázalékosra tornázták fel. Ezzel egy-egy százalékkal előzik meg az önálló listában gondolkodó Demokratikus Koalíciót (DK), illetve az LMP-t. Az egy százalékra mért Párbeszédnél viszont a kampányát éppen a hétvégén megkezdő Momentum, sőt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) is jobban áll: előbbi három, utóbbi pedig két százalékon.
teljes népesség | változás az előző méréshez képest | választási eredményhez legközelebb eső mérés* | változás az előző méréshez képest | |
---|---|---|---|---|
Fidesz-KDNP | 35% | + 1 % | 50% | +/-0% |
MSZP | 6% | +/-0% | 8% | + 1 % |
DK | 5% | — 1 % | 7% | — 1 % |
Együtt | 1% | +/-0% | 1% | +/-0% |
Párbeszéd | 1% | +/-0% | 1% | +/-0% |
LMP | 5% | +/-0% | 7% | +/-0% |
Jobbik | 16% | — 1 % | 21% | — 1 % |
Liberálisok | 0% | +/-0% | 0% | +/-0% |
MKKP | 1% | + 1 % | 2% | + 1 % |
Momentum | 3% | +/-0% | 3% | +/-0% |
egyéb / bizonytalan rejtőzködő / nem szavazó |
27% | +/-0% | 0% | +/-0% |
Adatfelvétel módja
CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú
Mintanagyság
1000 fő
Mintavételi hiba
+/-3,1 %
Adatfelvétel ideje
2017. december
Share