2015 márciusi kutatási eredmények – Nézőpont Intézet

Mindössze hibahatáron belül változott a teljes népesség körében az egyes pártok támogatottsága, a kisebb elmozdulások így elsősorban a pártpreferenciák stabilitását mutatják – derül ki a Nézőpont Intézet 2015. március 21-27. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Összefoglaló

  • A teljes népesség körében a Fidesz-KDNP 29 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Tavaly év vége óta – a 2014-es őszi csökkenő trend után – a kormánypártokat tartósan a teljes népesség 26 százaléka támogatta. A jelenlegi, mindössze hibahatár közeli (3 százalékos) változás így egyszeri eltérés is lehet. A Jobbik támogatottsága a teljes népesség körében 16 százalékos, e bázison az MSZP 7, a DK 6, az LMP 5, az Együtt 2, a PM pedig 1 százalékos táborral rendelkezik. Egyéb pártok legfrissebb kutatásunkban nem rendelkeztek mérhető támogatottsággal. A rejtőzködők és nem szavazók aránya a teljes népességen belül összességében 34 százalékos. Az előző havi felméréshez képest a teljes népesség körében egyik párt támogatottsága sem változott 3 százaléknál nagyobb mértékben, a kisebb elmozdulások így elsősorban a pártpreferenciák stabilitását mutatják.
  • A prognosztizált választási eredményhez legközelebb eső potenciális szavazói bázison a Fidesz-KDNP 44, a Jobbik 23, a DK 12, az MSZP 10, az LMP 7, az Együtt 3, a PM pedig 1 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Érdemben a potenciális szavazói táborok esetében sincsenek komolyabb elmozdulások, a potenciális táborok aránya – ugyancsak kisebb mértékben – kizárólag a választási részvételi hajlandóság ingadozása, valamint a pártszimpatizánsok aktvitásának változása miatt tér el az előző mérés értékeitől.

 

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 29% + 3 % 44% + 2 %
MSZP 7% – 2 % 10% – 3 %
DK 6% +/- 0 % 12% + 4 %
Együtt 2% + 2 % 3% + 3 %
PM 1% – 1 % 1% – 2 %
LMP 5% + 1 % 7% + 2 %
Jobbik 16% – 1 % 23% – 5 %
egyéb / bizonytalan / rejtőzködő / nem szavazó 34% – 2 % 1% +/- 0 %

 

Módszer

Adatfelvétel ideje: 2015. március 21 – 27.
Adatfelvétel módja: CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú
Mintanagyság: 1000 fő
Mintavételi hiba: +/- 3,2 százalék