2015 augusztusi kutatási eredmények – Nézőpont Intézet

Az őszi politikai szezonkezdet előtt is tartja a Fidesz-KDNP az elmúlt fél évben stabilizálódott táborát – derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz megbízásából, 2015. augusztus 14-19. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján egyébként a többi párt támogatottsága sem változott érdemben júliusról augusztusra.

Összefoglaló

  • Mivel az illegális bevándorlás elutasítása már júniusban is párttámogatókon átívelő „nemzeti üggyé” vált, vélhetően ennek is betudható a Fidesz-KDNP táborának tartós stabilitása. A kormánypártok támogatottsága augusztusban a teljes népesség körében 29 százalékos volt, ami statisztikai értelemben azonos a júliusi 28 százalékkal. A Jobbikkal 15 százalék szimpatizál, ami statisztikailag szintén megegyezik a júliusi 13 százalékkal. Az MSZP támogatottsága változatlanul 9, a DK szimpatizánsi tábora pedig 6 százalékos. Az Együtt és a PM is 1-1 százalékpontot gyengült, az Együtt ezzel éppen csak elérte az 1 százalékos szintet, míg a PM augusztusban nem bírt mérhető táborral. Az LMP tábora szintén nem változott érdemben: a júliusi 4 százalék után most 5 százalékos. Az egyéb párttámogatók aránya 1 százalékot tesz ki. A rejtőzködők és nem szavazók összességében a teljes népesség 34 százalékát teszik ki, érdemi elmozdulás e téren sem volt.
  • Egy várható választási eredményhez legközelebbi adatok (potenciális szavazók) alapján a pártok támogatottsága a következő: a Fidesz-KDNP 40, a Jobbik 26, MSZP 10, a DK 13, az Együtt 2, az LMP 7, az egyéb pártok potenciális szavazói tábora pedig 2 százalékos. Az, hogy a DK potenciális szavazói tábora nagyobb, mint a szocialistáké, a DK szimpatizánsainak magasabb, míg az MSZP-támogatók alacsonyabb aktivitásáról tanúskodik.

 

teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 29% + 1 % 40% – 1 %
MSZP 9% +/- 0 % 10% – 1 %
DK 6% +/- 0 % 13% + 4 %
Együtt 1% – 1 % 2% – 2 %
PM 0% – 1 % 0% – 2 %
LMP 5% + 1 % 7% + 1 %
Jobbik 15% + 2 % 26% +/- 0 %
egyéb / bizonytalan / rejtőzködő / nem szavazó 35% – 2 % 2% + 1 %

 

Módszer

Adatfelvétel ideje: 2015. augusztus 14 – 19.
Adatfelvétel módja: CATI – számítógéppel támogatott telefonos interjú
Mintanagyság: 1000 fő
Mintavételi hiba: +/- 3,2 százalék