krisztel-renata

2017. júniusi kutatási eredmények – Nézőpont

2017. júniusi kutatási eredmények – Nézőpont

Nézőpont, A kormánypártok nyerték a kampány főpróbáját

“Szűk egy évvel a választás előtt egyértelmű fölényben van a Fidesz-KDNP, a kormánypártokkal az előkampány-időszak után is többen szimpatizálnak, mint a többi párttal együttvéve – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

Összefoglaló

  • Júniusban a teljes felnőtt népesség 30 százaléka támogatta a Fidesz-KDNP-t, a kormánypártokkal így a jövő évi választási kampány főpróbája után is többen szimpatizálnak, mint a többi párttal együttvéve. A Jobbik szimpatizánsi tábora 11 százalékos, míg az MSZP-tábor a teljes felnőtt népesség 7 százalékát teszi ki. A kisebb pártok közül a DK 3, az LMP és a Momentum Mozgalom pedig 2 százalékon áll. Az Együtt, a Párbeszéd, a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párt, valamint a Kétfarkú Kutya Párt tábora egyaránt 1 százalékos.

  • A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve a Fidesz-KDNP 41 százalékon áll, a Jobbik a listás szavazatok 23, az MSZP 15, a DK 5 százalékát szerezné meg. Ezen a bázison az LMP és a Momentum Mozgalom tábora 4-4 százalékos, míg a Kétfarkú Kutya Párt 3, az Együtt 2, a Párbeszéd és a Liberálisok pedig egyaránt 1 százalékon állnak.

teljes_felnott_nepesseg-01 (002)

 

 

  teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 30% + 1 %  41% — 3 %
MSZP 7% +/-0% 15% + 1 % 
DK 3% +/-0% 5% +/-0%
Együtt 1% +/-0% 2% + 1 % 
Párbeszéd 1% +/-0% 1% +/-0%
LMP 2% — 1 % 4% — 1 %
Jobbik 11% + 1 %  23% + 2 % 
Liberálisok 1% +/-0% 1% — 1 %
MKKP 1% +/-0% 3% +/-0%
Momentum 2% + 1 %  4% + 1 %
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
41% — 2 % 1% +/-0%

Adatfelvétel módja

TAPI - számítógéppel támogatott személyes interjú

Mintanagyság

2000 fő

Mintavételi hiba

+/-2,2 %

Adatfelvétel ideje

2017. június 2-18.

2017. júniusi kutatási eredmények – Republikon

2017. júniusi kutatási eredmények – Republikon

Republikon, Botka nem segít az MSZP-n

“Az egymással vitázó MSZP és DK támogatottsága is esett a múlt hónaphoz képest, míg a Fidesz erősödött a pártválasztók között. A teljes népességen belül egyik párt sem tudta növelni a támogatottságát, a legnagyobb változás a múlt hónaphoz képest a bizonytalanok arányának növekedése 7 százalékponttal – derül ki a Republikon Intézet legfrissebb, júniusi pártpreferencia-kutatásából. 

Összefoglaló

  • A teljes népességben a Fidesz továbbra is 27, az MSZP és a Jobbik 9-9, az LMP 3, a DK és a Momentum 2-2, az Együtt és a Magyar Liberális Párt 1-1 százalékon áll, 46 százaléknak pedig nincs pártja. A Republikon Intézet szerint úgy fest, hogy Botka László egyelőre nem segít az MSZP-n, sőt, májusról júniusra a teljes népességben 3, a pártválasztók között pedig 2 pontot esett a szocialisták támogatottsága. Hozzátették: az is látszik, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció közötti vitából egyik fél sem profitál, ugyanis a DK is támogatókat veszített május óta (a teljes népességben és a pártválasztók között is 2-2 százalékponttal választják kevesebben).
  • A pártválasztók között a Fidesz tábora 49 százalékos, az MSZP 17, a Jobbik szintén 17, az LMP 5, a DK 4, a Momentum 3, az Együtt 2, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt 1 százalékon áll. A kutatás szerint a pártválasztók között jelentősen, 4 százalékponttal emelkedett a Fidesz támogatottsága (45-ről 49 százalékra), ami mögött az állhat, hogy bár több lett a bizonytalan, nem a kormánypárt hívei bizonytalanodtak el, hanem a baloldali és liberális pártok támogatói. Gyurcsány Ferenc pártja a Republikon havi kutatásainak kezdete óta most először nem éri el az 5 százalékot a pártválasztók között, és az LMP is először előzi meg a DK-t  derül ki a kutatásból.

teljes_felnott_nepesseg-02 (002)

 

 

  teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 27% +/-0% 49% + 3 %
MSZP 9% — 3 % 17% — 3 %
DK 2% — 2 % 4% — 1 %
Együtt 1% +/-0% 2% +/-0%
Párbeszéd 0% +/-0% 1% + 1 %
LMP 3% +/-0% 5% +/-0%
Jobbik 9% — 1 % 17% +/-0%
Liberálisok 1% +/-0% 1% +/-0% 
MKKP 0% +/- 0 % 0% +/-0% 
Momentum 2% +/- 0 % 3% — 1 %
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
46% + 6 % 1% + 1 %

Adatfelvétel módja

CATI - számítógéppel támogatott telefonos interjú

Mintanagyság

1000 fő

Mintavételi hiba

+/-3,2%

Adatfelvétel ideje

2017. június 7-18.

2017. júniusi kutatási eredmények – Medián

2017. júniusi kutatási eredmények – Medián

Medián, Komoly lemaradásban az ellenzék

“A Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes szavazókorú népességben június közepén 34 százalék volt. A Jobbik a teljes népességben 13 százalékon, az MSZP 8 százalékon áll. A DK és az LMP támogatottsága változatlanul a parlamentbe jutási küszöb körül ingadozik  – derül ki a Medián legfrissebb, júniusi pártpreferencia-kutatásából.

Összefoglaló

  • A másfél éves távlatban mélypontnak számító áprilisi 31 százalék után a Fidesznek sikerült javítania: a Medián június közepén készült felmérése szerint a kormánypárt ismét a teljes szavazókorú népesség 34 százalékának voksaira számíthat. Az MSZP támogatottsága kevésbé ingadozik, hol 8, hol 9 százalékon áll – gyakorlatilag két és fél éve nem mozdult ki a 8–11 százalékos sávból. Így a Jobbik 13 százaléka azt jelenti, hogy a jobboldali ellenzéki párt továbbra is megelőzi a baloldalit, a DK (4 százalék) és az LMP (3 százalék) támogatottsága pedig változatlanul a parlamentbe jutási küszöb körül ingadozik. A rangsor alsó régiójában csupa 1 százalékos párt sorakozik (Együtt, Kétfarkú Kutyapárt, Modern Magyarországért Mozgalom, Momentum Mozgalom).

  • Az ellenzék szétforgácsoltsága némi elbizonytalanodással is együtt jár: a párt nélküliek egyharmadnyi aránya magasabb, mint az elmúlt másfél évben bármikor. A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya a magukat biztos szavazónak mondók körében is megugrott: az áprilisi 12-ről 19 százalékra – áll a Medián kutatásában.

 

teljes_felnott_nepesseg_median-01 (002)

  teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 34% + 3 % 53% + 6 %
MSZP 8% — 1 % 12% — 1 %
DK 4% +/-0% 6% — 2 %
Együtt 1% +/-0% 1% — 1 %
Párbeszéd 0% — 1 % 0% — 1 %
LMP 3% — 1 % 3% +/-0%
Jobbik 13% — 1 % 21% + 1 % 
Liberálisok 0% +/-0% 0% — 1 %
MKKP 1% +/-0% 1% +/-0% 
Momentum 1% — 1 % 1% — 1 %
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
35% + 2 %  2% +/-0% 

Adatfelvétel módja

CAPI - számítógéppel támogatott személyes interjú

Mintanagyság

1200 fő

Mintavételi hiba

+/-3 %

Adatfelvétel ideje

2017. június 16-21.

2017. júniusi kutatási eredmények – Iránytű

2017. júniusi kutatási eredmények – Iránytű

Iránytű, Továbbra is stabilan vezetnek a kormánypártok

“A kormánypártok tovább növelték az előző havi 31 százalékos táborukat, így júniusban 33 százalékos támogatottsággal stabilan vezetnek a teljes népesség körében. A Jobbik is erősödött valamelyest, támogatottságuk 16 százalék körül alakul, míg az MSZP 8 százalékon áll. A Demokratikus Koalíciónak négy-, az LMP-nek háromszázalékos a tábora – derült ki az Iránytű Intézet felméréséből.

Összefoglaló

  • Kevesebb mint egy évvel a választás előtt őrzi magabiztos előnyét a Fidesz–KDNP. A kormánypártok még tovább is növelték az előző havi 31 százalékos táborukat, így júniusban 33 százalékos támogatottsággal stabilan vezetnek a teljes népesség körében. A Jobbik is erősödött valamelyest, támogatottságuk a teljes népesség körében 16 százalék körül alakul, míg a szocialisták nyolc százalékon állnak. A Demokratikus Koalíciónak négy-, az LMP-nek háromszázalékos a tábora, a kisebb pártokat (Együtt, Párbeszéd, Moma, Liberálisok) pedig egy százalék alatt mérte az Iránytű Intézet. A Momentum Mozgalomnak és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak (MKKP) továbbra is két-két százalékos tábora van.
  • A Magyar Nemzet számára készült kutatás szerint a választás közeledését jelzi, hogy már második hónapja nő a szavazási kedv: áprilisban még 29 százalék volt a bizonytalanok, illetve a biztosan nem szavazók aránya, június közepére viszont ez 23 százalékra csökkent.
  • A felmérés szerint a pártot választani tudók körében – ebben a halmazban a biztos választókon kívül azok is szerepelnek, akik „valószínűleg elmennek” vagy „valószínűleg nem mennek el” szavazni – szintén a Fidesz vezet 47 százalékos támogatottsággal. A Jobbikra voksolna a pártot választani tudók 24 százaléka, míg az MSZP-re 11 százalék, a DK-ra 6 százalék. Az LMP ebben a kategóriában 5 százalékon áll, az Együtt pedig 1 százalékon. A Momentum és az MKKP támogatottsága ebben a körben is megegyezik, mindkét pártnak 3 százalékot mértek.teljes_felnott_nepesseg-01 (002)

 

 

  teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 33% + 2 % 49% — 2 %
MSZP 8% + 1 % 11% — 1 %
DK 4% + 1 % 6% + 1 %
Együtt 0% — 1 % 1% +/-0%
Párbeszéd 0% — 1 % 0% — 1 %
LMP 3% — 1 % 5% — 1 %
Jobbik 16% + 2 % 21% + 1 %
Liberálisok 0% +/-0% 0% +/-0%
MKKP 2% +/-0% 3% + 1 %
Momentum 2% +/-0% 3% + 1 %
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
32% — 3 % 1% + 1 %

Adatfelvétel módja

CATI - számítógéppel támogatott telefonos interjú

Mintanagyság

1000 fő

Mintavételi hiba

+/-3,1 %

Adatfelvétel ideje

2017. június 12-17.