2017. októberi kutatási eredmények – Tárki

Tárki, Folytatódik a kormánypártok erősödése

“A Fidesz-KDNP elmúlt bő két évét jellemző erősödése idén ősszel is folytatódott, míg az ellenzéki pártok népszerűsége lényegében stagnál – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, októberi pártpreferencia-kutatásából.

Összefoglaló

  • A TÁRKI legutóbbi, júliusi kutatása óta folytatódott a 2015 nyarától megfigyelhető trend, amely alapvetően a kormánypártok erősödésével és az ellenzéki pártok stagnálásával vagy enyhe gyengülésével jellemezhető. A migrációs hullám két évvel ezelőtti csúcsához képest, ingadozások mellett ugyan, de a Fidesz-KDNP a teljes népességen belül összesen 17 százalékponttal, a pártválasztók körében pedig 20 százalékponttal növelte táborát 2015 júliusa és 2017 októbere között. A kormánypártok erősödése nem annyira az ellenzéki pártok támogatóinak elcsábítása révén történik, mint inkább a bizonytalanokból merít, hiszen a Fideszen kívüli összes párt népszerűsége lényegében változatlan vagy csak kismértékű gyengülésük figyelhető meg.
  • Ami az elmúlt negyedévet illeti, a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP tábora a júliusi 35 százalék után 39 százalékra, a pártválasztók körében pedig 55 százalékról 59 százalékra nőtt. A továbbra is második Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül lényegében nem változott, júliusban 11, októberben pedig 10 százalék volt, míg a pártválasztók körében 17 százalék után 15 százalékon áll. Hasonlóan változatlan a harmadik MSZP támogatottsága is, a teljes népesség körében a nyári 7 százalék után ősszel 8 százalékon, a pártválasztók körében pedig 11 százalék után 12 százalékon állnak a szocialisták.
  • A többi ellenzéki párt esetében is ugyanez a mozdulatlanság jellemezte az elmúlt negyedévet: a Demokratikus Koalíció a teljes népesség körében júliusban és októberben egyaránt 3 százalékot, a pártválasztók körében pedig mindkét hónapban 5 százalékot ért el. Az LMP a teljes népességen belül 2 százalék után jelenleg 3 százalékon áll, a pártválasztók körében pedig 3 százalék után 4 százalékon. Az Együtt mindkét hónapban 1 százalékot ért el a teljes népesség és a pártválasztók körében egyaránt, a PM tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot a teljes népességben belül, a pártválasztók között pedig a júliusi 1 százalék alá süllyedt októberre. A Momentum szavazótábora a teljes népességen belül 2 százalékról 1 százalékra, a pártválasztók körében pedig 3 százalékról 2 százalékra változott.
  • Az elmúlt negyedévben a pártot nem választók aránya sem változott érdemben: júliusban és októberben is egyaránt a választók bő harmada, 36 illetve 34 százaléka nem tudott választani a jelenlegi pártkínálatból vagy nem nevezte meg választott pártját.

teljes_felnott_nepesseg-01

 

  teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 39% + 4 % 59% + 4 %
MSZP 8% + 1 % 12% + 1 %
DK 3% +/-0% 5% +/-0%
Együtt 1% +/-0% 1% +/-0%
Párbeszéd 0% +/-0% 0% — 1 %
LMP 3% + 1 % 4% + 1 %
Jobbik 10% — 1 % 15% — 2 %
Liberálisok 0% +/-0% 0% +/-0%
MKKP 0% +/-0% 0% +/-0% 
Momentum 1% — 1 % 2% — 1 %
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
35% — 4 % 2% — 2 %

Adatfelvétel módja

CATI - számítógéppel támogatott telefonos interjú

Mintanagyság

1017 fő

Mintavételi hiba

+/-3,1 %

Adatfelvétel ideje

2017. október 13-21.