2017. novemberi kutatási eredmények – Nézőpont

Nézőpont, 2014 óta először egyszámjegyű a Jobbik, az LMP és a Fidesz tovább erősödött

“Július óta tízből nagyjából három biztos szavazó fordult el a Jobbiktól, míg ez idő alatt az LMP megduplázta várható listás szavazatarányát. Októberhez képest a Fidesz-KDNP is erősödött, immár a választási részvételüket biztosra ígérők közel fele választaná a kormánypártokat – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából."

Összefoglaló

  • Novemberben a teljes felnőtt népesség 35 százaléka támogatta a kormánypártokat, ami négy százalékpontos növekedés októberhez képest. A Jobbik tábora újabb egy százalékpontot csökkenve csak 9 százalék, a párt így 2014 óta először egyszámjegyű eredményt ért el a teljes felnőtt népesség körében. Az MSZP-vel továbbra is 5, a DK-val pedig 4 százalék szimpatizál, míg ezen a bázison az Együtt, a Párbeszéd és a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok egyaránt 1 százalékon állnak. Egy százalékpontot erősödve az LMP-t a teljes felnőtt népesség 4 százaléka támogatja, míg a Momentummal változatlanul 2, a Kétfarkú Kutya Párttal pedig immár csak 1 százalék szimpatizál.
  • A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciája) a Fidesz-KDNP ugyancsak erősödött, immár a választási részvételüket biztosra ígérők közel fele (48 százalék) választaná a kormánypártokat. Ezzel szemben a Jobbik mindössze a listás voksok 16 százalékára esélyes, holott júliusban még 23, augusztusban 22, szeptemberben 21, októberben pedig 19 százalékon állt. A párt várható listás szavazatainak aránya folyamatosan csökkent, július óta tízből nagyjából három biztos szavazó fordult el a Jobbiktól.
  • A Jobbik után statisztikai értelemben hármas holtverseny alakult ki az MSZP 9, valamint a DK és az LMP 8-8 százalékos eredményét nézve. Az LMP júliusban mindössze a listás voksok 4, augusztusban 5, szeptemberben 6, októberben pedig 7 százalékára lett volna esélyes. Ez idő alatt tehát a párt megduplázta várható listás szavazatarányát. Ezen a bázison a Momentum 4, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt 2-2, míg a Párbeszéd és a Liberálisok 1-1 százalékon állnak.

teljes_felnott_nepesseg-01

 

 

  teljes népesség változás az előző méréshez képest választási eredményhez legközelebb eső mérés* változás az előző méréshez képest
Fidesz-KDNP 35% + 4 %  48% + 4 % 
MSZP 5% +/-0% 9% — 1 %
DK 4% +/-0% 8% +/-0%
Együtt 1% +/-0% 2% +/-0%
Párbeszéd 1% + 1 %  1% +/-0%
LMP 4% + 1 %  8% + 1 % 
Jobbik 9% — 1 % 16% — 3 %
Liberálisok 1% +/-0% 1% +/-0%
MKKP 1% — 1 % 2% — 1 %
Momentum 2% +/-0% 4% +/-0%
egyéb / bizonytalan
rejtőzködő / nem szavazó
37% — 4 % 1% +/-0%

Adatfelvétel módja

TAPI - számítógéppel támogatott személyes interjú

Mintanagyság

2000 fő

Mintavételi hiba

+/-2,2 %

Adatfelvétel ideje

2017. december 1-19.